Gazdaság

Kötelezik a CIB Bankot, hogy fizessen vissza 58 millió forintot az ügyfeleinek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára – jelentette be szerdán a jegybank.

A CIB Bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést, mivel hitelkártyáinál a hitelkereten felül további összeg lehívását engedélyezte, erről a lehetőségről azonban nem tájékoztatta az ügyfeleket.

A tudomására jutott információk alapján az MNB célvizsgálatot folytatott le a CIB Banknál a hitelkártyához és a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-túllépési gyakorlatról a 2016. május 1-jétől kezdődő ötéves időszakban.

A jegybank megállapította, hogy a CIB Bank a hitelkártyák esetében a jóváhagyott és szerződésben rögzített hitelkereten felül további kölcsönösszeg lehívását engedélyezte a fogyasztóknak, de erről nem tájékoztatta az érintett fogyasztókat, noha megfelelő információ sem a hitelkártya-szerződésekben, sem az általános szerződési feltételekben, sem a kondíciós listákban nem szerepelt.

A CIB Bank a hitelkártyáknál a hitelkeret túllépésének díját a világos és egyértelmű tájékoztatás és szerződési feltételek hiánya ellenére olyan esetekben is felszámította, amikor a szerződésben rögzített hitelkeret összegén túli lehívást vissza kellett volna utasítania.

Mindezek miatt az MNB a célvizsgálatot lezáró határozatában felhívta a CIB Bankot, hogy mindenkor tartsa be a vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A feltárt jogsértés miatt az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra, valamint a hitelkártya-szerződésben nem szabályozott hitelkeret-túllépés miatt a 2016. április 30. napját követően felszámított díjak visszatérítésére is kötelezte a bankot.

A vizsgált időszakban csaknem 58 millió forint értékben történt jogosulatlan díjterhelés. Az MNB kötelezése nyomán a CIB Bank a hitelkártya-számlával rendelkező fogyasztóknak jóváírta a jogtalan díjterheléseket, míg a hitelkártyával már nem rendelkező ügyfelek esetében pénztári kifizetéssel biztosítja a jogosulatlanul terhelt díjak visszatérítését, melyről az érintett fogyasztókat tájékoztatta – közölte az MNB.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik