Gazdaság

Kapaszkodik a forint

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az egész heti komoly kilengések után péntek reggel meglepően nyugodtan kezdte a kereskedést a magyar deviza, mely próbálna erősödni, írja a portfolio.hu.

A nap korai óráiban 383,86-nál járt a forint az euróval szemben, ez minimális, 0,1%-os erősödést jelent a magyar deviza szempontjából tegnap estéhez képest.

A cikkben emlékeztetnek, a hét elején még 390 felett is járt az euró jegyzése, majd onnan másfél nap alatt majdnem 380-ig szárnyalt a magyar deviza. Tegnap aztán délelőtt megint 387 körül volt az árfolyamcsúcs, majd a kereskedés második felében jött az újabb fordulat. A héten minden nap volt legalább egy százalékos napon belüli elmozdulás valamelyik irányban, ami a forint esetében egyáltalán nem mondható szokványosnak.

Megjegyzik, várhatóan a következő időszakban is elsősorban a nemzetközi hírek, illetve a magyar monetáris politikával kapcsolatos várakozások mozgathatják a forint árfolyamát.

A dollárral szemben most 362,5 körül járunk, míg az angol font 452,4 forintba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik