Gazdaság

Az ukrán gabonasilók tele, a harmadik világban éheznek: a románok bevetődnének a képbe

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP
Tűzoltásként egyelőre gyors vágányfelújításokkal, kikötői, vasúti kapacitások bővítésével, illetékek eltörlésével segíti Románia az ukrán gabona- és élelmiszerexportot, de hosszabb távra is spekulál.

Bukarest hamar rájött, hogy az elhúzódó háború miatt kulcsszerepet játszhat az ukrán export megsegítésében, ezért nekifogott a hosszú évek óta használaton kívüli, széles nyomtávú vasútvonalak felújításának, amit hajlandó gyorsított közbeszerzési eljárásokkal, saját költségen megoldani – de azért uniós forrást is bevetnének. Utóbbira lesz is lehetőség, hiszen az Európai Bizottság a napokban intézkedési csomagot terjesztett elő és pályázati pénzeket helyezett kilátásba: olyan szolidaritási folyosók létrehozását, szállítási infrastruktúrák fejlesztését sürgeti, amelyek biztosíthatják a gabonaexportot Ukrajnának, valamint a szükséges javak eljuttatását az orosz invázió által sújtott országba.

Ukrajna megszállása, a fekete-tengeri kikötők blokádja miatt az ukrán gabona és más mezőgazdasági áruk nem jutnak el rendeltetési helyükre, ami veszélyezteti a globális élelmezésbiztonságot. Több ezer vasúti kocsi és tehergépjármű várakozik az ukrán oldalon a vámkezelésre, az átlagos várakozási idő a vasúti kocsik esetében jelenleg 16 nap, ám egyes határszakaszokon akár 30 nap is lehet – vázolja a drámai helyzetet az Európai Bizottság közleménye. Az egyik kihívás a vasúti nyomtávok eltérő szélessége: az uniós vasúthálózat nagy részével nem kompatibilisek az ukrán vasúti kocsik, ezért a legtöbb árut át kell rakodni tehergépkocsikra vagy az uniós szabványos nyomtávnak megfelelő vasúti kocsikra. Ez a folyamat időigényes, és kevés létesítmény áll rendelkezésre a határokon az átrakodáshoz.

Adina Valean uniós közlekedési biztos szerint

kevesebb mint három hónap alatt 20 millió tonna gabonát kell elszállítani Ukrajnából az uniós infrastruktúra felhasználásával. 

Az ENSZ is sürgette az odesszai régió kikötőinek a megnyitását jelezve, hogy miközben Ukrajnában tele vannak a gabonasilók, világszerte sok millió ember éhezik. Ráadásul hamarosan érkezik a silókhoz az új termés, nem lesz hol tárolni a terményt. Martin Frick, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) németországi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy körülbelül 4,5 millió tonna gabona vesztegel ukrajnai kikötőkben és hajókon.

Románia jóval a mostani bizottsági döntést megelőzően nekifogott az előkészületeknek. Már egy hónappal ezelőtt Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter kezdeményezésére videókonferenciát tartottak ukrán és moldovai kollégáknak, valamint Adina Valean uniós közlekedési biztosnak a bevonásával. Megtárgyalták, mit nyújthat Románia, konkrétan melyek azok a határátkelőhelyek, amelyeken segíthetik Ukrajnát elsősorban a gabonaexportban. Tény, amíg a Moldovai Köztársaságban csend van, Ukrajna továbbra is simán használhatja tranzitra szomszédja vasúthálózatát.

A három ország miniszterei ujjaikkal vélhetően legelőször a galaci kikötőre böktek, mivel itt már létezik egy széles nyomtávú vasútvonal, amelyen érkezhet az ukrán gabona, így pedig az áru – a vagonok keskeny nyomtávra való áthelyezése nélkül is – elérheti a kikötőt. A létesítmény alkalmas uszályok és tengeri hajók megrakására, a román vasút pedig vállalta a széles nyomtávú vágány felújítását.

Hasonlóan a román vasút (CFR) költségvetésének terhére újítják meg mindkét típusú vágányt a Suceava megyei Vicşani és a Szatmár megyei Halmi (Halmeu) állomásokon. A tervek szerint a munkálatok a román-ukrán határ menti mindkét vasútállomáson már május végén befejeződnek: Vicşaniban összesen hét, Halmiban 16 vágány áll majd rendelkezésre mindkét típusból, ugyanakkor már tervezik az átrakókapacitás bővítését is.

Daniel MIHAILESCU / AFP Teherhajó a fekete-tengeri Konstanca kikötőjében 2022. május 3-án.

700 rozsdás tehervagon vesztegel a vágányokon

Persze, a galacinál is fontosabb a fekete-tengeri Konstanca kikötőjének gyors felkészítése az ukrán gabonával érkező szerelvények fogadására. „Az ukrajnai háború egyszerre kihívás és lehetőség számunkra” – nyilatkozta május első hetében a hotnews.ro portálnak Florin Goidea, a konstancai kikötő igazgatója, csakhogy hiába akarna még több hajót megpakolni ukrán gabonával, az infrastruktúra hiányosságai gúzsba kötik a kezét. Ugyanis a rendszerváltás óta eltelt bő három évtized óta várat magára a kikötő teljes megújítása, ám a gazdasági érdeket a politikai rendre átírta. Akármilyen furcsának is hangzik, de a kikötő kapacitásbővítésének egyik fő akadálya, hogy jelenleg több mint 700, rozsdás tehervagon vesztegel a vágányokon. Grindeanu parancsszóra pár százat már elvitetett, más kérdés, hogy ezek most más vasútállomáson foglalják el a síneket. S mivel a vagonokat a CFR adósságai miatt a pénzügyi hivatal zároltatta, ócskavasként sem értékesíthetik. Tűzoltásként most a kikötőben 95 vágányt felújítanak, de ettől még mindig költséges és hosszadalmas az Ukrajnából érkező gabona hajóra való átrakása, sőt, az is napokba telik, amíg megpakolnak egy hajót. A gabona teherautókon, vasúton vagy Reni és Izmail, az ukrán határnál lévő kis dunai kikötőkben megtöltött uszályokon érkezik. A 26 ezer tonnás Lady Dimine május első hetében hajózott ki Konstancáról, de megpakolása napokat vett igénybe.

A gyors segítségnyújtás ernyője alatt azonban Románia hosszú távra spekulál, a jelek szerint arra készül, hogy a háború befejezése után Ukrajna még nagyobb mértékben használja majd ki a rendelkezésre álló román vasúti infrastruktúrát és a tengeri kikötőt. A kormány bejelentette, hogy az uniós helyreállítási tervből lehívandó első pénzkeretből „az új realitásokhoz” igazodva az ukrán gabonaexportot elősegítendő fejlesztésekre is átirányítanak. Erre vélhetően Brüsszelben is rábólintanak, így a konstancai kikötőben megépülhet egy új átrakó, ugyanakkor Románia olyan tehervagonokat akar vásárolni, amelyek egyaránt alkalmasak a széles és az európai nyomtávon való közlekedésre.

A kikötőihez hasonló új átrakó épül még Vicsani, Cristesti Jijia, a jászvásári (Iaşi) Nicolina, Galac-Brates, Visóvölgy (Valea Vişeului) vasútállomásain, valamint több határállomás között új, széles nyomtávú vasútvonalat akarnak építeni.

Románia a kikötői, átrakási és egyéb illetékektől mentesíti az ukrán gabonát, egyszerűsítették a vámeljárást. A kérdés az, hogy mennyire gyorsan fogják megvalósítani a szükséges fejlesztéseket, mert Mikola Szolszkij ukrán agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszter az Agerpres híre szerint – miután megköszönte Romániának a hathatós támogatást – belengette, hogy országa számára mégis a balti kikötők jelentenék az alternatívát a gabonaexport tekintetében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik