Gazdaság

Az átlagkereset ezért nem egyenlő az „átlagember” keresetével

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A kiugróan magas, 546 ezer forintos februári átlagkereset kapcsán kérdezte a Portfolio.hu a KSH szakértőit. Mint az Életminőség-statisztikai főosztály vezetője, Janák Katalin, és az Életminőség-statisztikai főosztály, Keresetstatisztikai osztály vezetője, Kadlecsik Roland elmondta, a fegyverpénz dobta meg az átlagot ebben a hónapban.

Kapcsolódó
KSH: 31,7 százalékkal emelkedtek a keresetek, a fegyverpénzeknek is köszönhetően
Bruttó 546 ezer forintot keres átlagban egy magyar munkavállaló.

Janák Katalin hangsúlyozta, az átlagkereset egy statisztikai kategória. Ezt az összeget akkor kapjuk meg, ha az adott időszaki keresettömeget, elosztjuk azzal a létszámmal, akik megkeresték ezt. Ez februárban azért lett 546 ezer forint, ahogy erre a gyorsjelentésben is kitértek, mert a fegyveres és rendvédelmi dolgozók meghatározott köre a rendszeres keresetén felül egyszerre hathavi juttatást kapott, ami ebben a hónapban jelentősen felfelé húzta a átlagkeresetet. Hozzátette, az átlagkereset nem azonos az „átlagember” keresetével. Félrevezetőnek nevezte az átlagkereset olyan interpretálását, amely azt sugallja, hogy van a társadalomnak egy olyan jelentős, „átlagos” csoportja, akinek pont ennyi lenne a keresete. Kiemelte, hogy számos más mutatót is közölnek, például a rendszeres keresetet, ami az extra kifizetéseket, egyhavi különjuttatásokat nem tartalmazza. A rendszeres kereset 2022 februárjában bruttó 445 ezer forint volt, és 14,5 százalékkal nőtt egy év alatt.

Kadlecsik Roland kifejtette, a gyorstájékoztatók célja, hogy lehető leghamarabb, ahogy az adatok a rendelkezésükre állnak, bemutassák a legfontosabb információkat egy-egy téma, terület kapcsán. Minden információt egy gyorstájékoztatóba nem lehet beemelni, szelektálniuk kell. A statisztikai gyakorlat és a felhasználói igények figyelembevételével állítják össze a gyorstájékoztató tartalmát, amit időről-időre valamelyest felülvizsgálnak, például a felhasználók által érkezett visszajelzések alapján.

Megemlítette például, hogy a gyorstájékoztatóba már korábban bekerült a mediánkereset is, ami az az összeg, amit akkor kapunk meg, ha nagyság szerint sorba rendezzük a kereseteket – a középső érték jelenti a mediánt. Ez az az összeg, aminél a munkavállalók fele kevesebbet, másik fele pedig többet keres. 2022 februárjában a bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, amely 14,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereseti adatok vonatkozásában lényegében világ minden országában az a helyzet, hogy az átlag magasabb, mint a medián, tehát többen vannak, akik az átlag alatt keresnek, mint akik felette – tette hozzá.

Arra is kitért, hogy a legfrissebb éves adatok szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók 66 százaléka keres kevesebbet, mint az átlag, a medián pedig az átlagkereset kb. 80 százaléka. Az EU tagországokban (akikre az adat rendelkezésre áll) 84 százaléknál alacsonyabb volt ez az arány. Vagyis ez alapján a magyar kereseti egyenlőtlenség európai viszonylatban nem kiemelkedően magas.

Mint kiderült, a fegyverpénz figyelembevétele nélkül 472 ezer forintra volt becsülhető februárban a bruttó átlagkereset, ami 13,9 százalékos növekedés egy év alatt. Ezen egyszeri juttatás nélkül a keresetek vásárlóerejének növekedése 5,2 százalékos volt a nemzetgazdaságban.

Megkérdezték a két szakértőtől azt is, miért a költségvetési szféra, nonprofit szektor, és csak az 5 fő feletti vállalatok adatai alapján írják a gyorstájékoztatókat, ha az adatbázisban a nemzetgazdaság egészére is elérhetőek az adatok. Janák Katalin szerint ennek egyik oka, hogy hosszú időszakot lefedő adatsoruk csak az 5 fő feletti cégekre (plusz a teljes költségvetésre és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szektorra) áll rendelkezésre. A teljes nemzetgazdaságra 2019-től tudják csak számítani a kereseti adatokat, vagyis egy rövid idősor áll rendelkezésre. Másrészt nagyon sok jogszabály kapcsolódik a KSH kereseti adatsoraihoz amelyek a szűkített körre vonatkozó keresetekre hivatkoznak, így az adatok nem cserélhetők le egyik napról a másikra. A kapcsolódó adattáblákban azonban már szerepelnek a munkáltatók teljes körére vonatkozó kereseti adatok is – tette hozzá.

Összesen egyébként nagyságrendileg 13 ezer forint (mintegy 3%) a különbség jelenleg az 5 fő feletti kör és a teljes nemzetgazdaság bruttó bérei között – mondta. Vagyis nagyságrendileg kevesebb, mint azt sokan feltételezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik