Gazdaság

Hasznosak, de nagy károk is okozhatók az adatokkal

Getty Images
Getty Images
Modern világunkban a vállalkozások napi működésének velejárója az egyre több keletkező adat, melyek közé személyes információk is tartozhatnak, a védelem pedig több szinten is felelősséggel jár.

Kibertámadások, visszaélések, szivárgások sora mutatja, hogy a személyes vagy üzleti információkat károkozásra is fel tudják használni a rosszindulatú felek. Az adatkatasztrófák akár emberi sorsokat vagy cégeket dönthetnek romba, nem véletlen, hogy ezért megfelelő jogszabályi környezet és szabályozás szükséges a megfelelő kezelésükhöz. Az információ alapú világban már havi szinten több adat termelődik, mint korábban évtizedek alatt.

Az adatvédelem felelőssége több szinten jelentkezik. A cégek nem bánhatnak gondatlanul az ügyfeleik, vásárlóik, partnereik információival. Európában az általános adatvédelmi rendelet, a GDPR hivatott megvédeni az európai állampolgárok által megtermelt adatvagyont, mely elsősorban az emberek személyes életének digitális vetületét szeretné óvni, és a cégek számára is kijelöli a szükséges kereteket. A KKV-knek, vállalkozóknak az adatvédelem már ugyanolyan feladat, mint a bérszámfejtés, a biztosítás a könyvelés, és a hasonló, a működéssel együtt járó folyamatok.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az adatlopás busás pénzszerzési lehetőséget jelent a kiberbűnözőknek, akik jellemzően fejlett adathalász módszerekkel támadják a cégek biztonságtudatosság terén hanyag, vagy csak nem kellően felkészített dolgozóit.

A kis- és középvállalkozások sajnos az adatvesztéssel járó támadások súlyát is alábecsülik, sokan nem gondolják, hogy méretük miatt érdekes célpontok lehetnek.

Manapság jelentősen megnőtt többek közt a zsarolóvírusos támadások mennyisége is, amelyek ellen a hatékony megelőzés egyik módszere a biztonsági mentések rendszeres készítése. Érdemes arról is szót ejteni, hogy akár egyetlen óra leállás 8000 dolláros veszteséget is okozhat a vállalatoknak a Datto adatai szerint. Még aggasztóbb, hogy mire egy szervezet észreveszi, hogy adatszivárgás áldozata lett, átlagosan akár 206 napba is telhet. Az IBM 2020-as becslése szerint 2020-ban a kompromittált adatok súlyos pénzügyi veszteségeket okoztak, átlagosan 3,86 millió dollárt, tehát hosszútávon érdemes mindenképpen komolyan venni az adatvédelmet, mert a kiberbűnözők nem csak a napi működést akaszthatják meg, de számos módon élhetnek vissza a megszerzett információkkal, súlyos anyagi károkat okozva.

Felhőben biztonságosabb

A GDPR életbe lépésével a kis- és középvállalkozások feladatává vált, hogy megóvják az általuk kezelt adatok illetéktelenek birtokába való jutását. Ehhez elengedhetetlen, hogy infrastruktúra szintjén a megfelelő biztonsági funkciók, fejlesztések védjék a cég adatait, amiben jelentős segítséget nyújtanak a felhős tárhelyszolgáltatások.  A szolgáltatók a tárolás mellett a biztonsági funkciókra is jellemzően nagy hangsúlyt fektetnek, ami pedig az adatvédelemben hatalmas segítség, így a hozzáférhetőség mellett a biztonság előnyét kínálják.

A felhőalapú tárolás általában megfizethetőbb, mivel a szolgáltatók az infrastruktúrájuk és a szolgáltatásaik költségeit sok vállalkozás között osztják fel. Ráadásul a felhőben sokkal kisebb rá az esély, hogy elvesznek a vállalkozásunk adatai, mivel az adatok biztonsági mentése több szerveren történik.

Szponzorált tartalom

Az Aruba Cloud Magyarország a kis- és középvállalatok felhőszakértője és -szolgáltatója. Nemzetközileg bevált felhőmegoldásokat kínál, magyar piaci ismerete és kiemelkedő szakértelme révén támogatja a hazai kkv-kat a digitális átállásban.

További információ: www.arubacloud.hu

A cikk az Aruba Cloud támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik