Gazdaság

Megsínyli a magyar turizmus, hogy nem jönnek a jól költő orosz vendégek

Molnár-Bernáth László / MTVA
Molnár-Bernáth László / MTVA

A szomszédunkban zajló háborús konfliktus – rengeteg borzalmas hatása mellett – az idegenforgalmat is negatívan érinti. Budapest, de összességében az egész magyraországi turizmus meg fogja sínyleni az orosz turisták elmaradását, ami érezhető lesz a bevételeken és a vendégek arányán is – borítékolta Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, a Világszám magazin szerkesztő-műsorvezetője az Infostartnak. Pedig, mint hozzátette, az oroszok a pandémia miatti hosszú bezárkózás után épp kezdtek visszatérni a magyar fővárosba is, arányuk a 7. legnagyobb volt a külföldi vendégek közül.

Az orosz turisták egyébként nincsenek kitiltva az Európai Unióból, egyszerűen a légtérzár, illetve a pillanatnyi helyzett miatt nem érkeznek.

Körükben Budapest, illetve Hévíz volt a legnépszerűbb – utóbbi város vendégforgalmának mintegy egynegyedét adták már az utóbbi években. De Hajdúszoboszló és Sárvár is kedvelt úti célpontnak számított náluk, vagyis egyértelműen a gyógyászati és egészségügyi kezelések, illetve a wellness miatt keresték fel hazánkat. És szívesen költöttek.

Egy orosz turista költése akár az 1 millió forintot is elérhette korábban, szemben például egy magyar turistával Horvátországban, aki nagyjából 200 ezer forintot költ. De átlagban is elérte az oroszok költése a 300 ezer forintot, úgy, hogy ebben benne voltak azok is, akik csak egy éjszakát töltöttek Budapesten, például egy európai körutazás alkalmával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik