Gazdaság

MNB: háromszor jobban emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, mint az elmúlt években

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Háromszor jobban emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, mint a korábbi években, állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MTI által idézett közlemény szerint márciusban az éves infláció 0,2 százalékpontos havi emelkedését az magyarázza, hogy a maginflációs tételek emelkedését csak részben ellensúlyozta az üzemanyagok árindexének mérséklődése.

Februárhoz képest a maginfláció 1,0 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport, a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások, áremelkedésének gyorsulása hozzájárult.

Az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása háromszorosa az elmúlt években jellemző márciusi értéknek, az iparcikkek árai is a korábbi évekre jellemző ütem háromszorosával emelkedtek, míg az élelmiszerek drágulása szintén két-háromszorosa volt, annak, ami az elmúlt évek márciusaiban bekövetkezett, állapította meg az inflációs adatokat elemezve az MNB.

A múlt hónapban az üzemanyagok továbbra is jelentősen, 1,2 százalékponttal járultak hozzá az éves inflációhoz. A nyersanyag- és energiaárak globális emelkedése a termékek széles körében érvényesült, és ennek következtében az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása 1,2 százalék volt, ami háromszorosa az elmúlt években jellemző márciusi értéknek.

Az iparcikkek árai az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal emelkedtek, ami a korábbi évekre jellemző árnövekedés háromszorosa. A globális félvezetőhiány és a nyersanyagárak emelkedése is a fogyasztói árak emelkedésének irányába hatott. Így az iparcikkek éves inflációja 8,4 százalékra emelkedett, ami az MNB elemzése szerint összhangban áll a nemzetközi folyamatokkal. A tartós és a nem tartós iparcikkek árindexe egyaránt nőtt.

A piaci szolgáltatások széles körében a szokásos márciusi átárazásnál jelentősen magasabb áremelkedés történt, az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek az árak.

Az élelmiszerek ára egy év alatt 13,9 százalékkal, februárhoz képest 2,2 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt évek márciusaival összehasonlítva két-háromszoros emelkedést jelent. A feldolgozatlan élelmiszerek áremelkedéséhez főként a friss zöldségek és gyümölcsök járultak hozzá, míg a feldolgozott élelmiszerek esetében az árak emelkedése széles körben jellemző volt, jegyezte meg az MNB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik