Gazdaság

Aranyat loptak egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyéről

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos

Jelentős értékű aranyat loptak el egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyéről, a rendőrök két napon belül nyomára akadtak a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A XXII. kerületi rendőrkapitányság egy 42 éves pákozdi és egy 47 éves székesfehérvári férfi ellen indított eljárást – írták. A nyomozás adatai szerint a fiatalabb férfi március 9-én hajnalban egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyének egyik ablakán keresztül tört be az épületbe, majd onnan több mint egy kilogramm aranyat vitt el. Az okozott kár meghaladja a 14 millió forintot. A gyanú szerint a férfinek egy tippadója is volt; a székesfehérvári férfi üzleti kapcsolatai révén korábban már járt a bűncselekmény helyszínén, így kellő mennyiségű információval láthatta el a tolvajt.

A feltételezett betörő telefonjában az eltulajdonított aranyról fényképeket találtak, a nemesfém felkutatása érdekében a nyomozás még tart – közölték. A rendőrök a két férfit elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki őket jelentős értékre elkövetett lopás miatt. A gyanúsítás ellen mindketten panasszal éltek, ám érdemben nem nyilatkoztak az esettel kapcsolatban. A bíróság elrendelte mindkettejük letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik