Gazdaság

Szijjártó párhuzamos valóságokról és gazdasági sikerekről beszélt

24.hu
24.hu
A külügyminiszter szavai szerint Magyarország tavaly minden idők legsikeresebb évét zárhatta gazdasági szempontból.

Az egymással párhuzamos válságok idején nyugalomra, megfontoltságra és tapasztalatra van szükség a kormányok részéről

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Zsámbékon az Alex Fémbútor Kft. beruházásának bejelentése alkalmával.

Az MTI szerint a külügyminiszter beszédében leginkább a koronavírus-járvány időszakát részletezte beszédében, amikor szavai szerint a kormány a segélyalapú pénzosztás helyett a munkanélküliség megelőzésére fókuszált, és meghirdette az ország történetének legnagyobb beruházásösztönzési programját.

A külügyminiszter aztán kijelentette, hogy Magyarország tavaly minden idők legsikeresebb évét zárhatta gazdasági szempontból, majd azt hangsúlyozta, hogy

ezzel, hogy higgadt, nyugodt döntéseket hoztunk, nem összevissza kapkodtunk, sikerült a világjárvány nyomán előálló gazdasági kihívásokat legyőzni.

A külügyminiszter nehezményezte, hogy amikor már azt hittük volna, hogy túl van a világ a nehézségeken, éppen akkor tört ki háború a szomszédságunkban. Ennél többet azonban nem mondott az ukrajnai helyzetről és annak vonzatairól, így értelemszerűen arra sem tért ki, hogy hétfő reggel már 400 forintot ért 1 euró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik