Gazdaság

Az MVM megvette az E.ON egyik cégét, újabb 2,5 millió ügyfélnek szolgáltat áramot

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

Az MVM Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. február 23-án megállapodást írt alá arról, hogy az MVM (Magyar Villamos Művek) Zrt. megvásárolja az E.ON Áramszolgáltató Kft.-t – tudatta közleményében a két szolgáltató. A felvásárlással az MVM Csoport válik a hazai egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásra jogosult felhasználók kereskedő partnerévé.

A tranzakció zárását, a szükséges engedélyek megszerzése és hasonló tranzakciókban szokásos zárási feltételek teljesítését követően 2022 tavaszára tervezik a felek.

A tranzakció a Dunántúlon, illetve a Tiszántúlon csaknem 2,5 millió ügyfelet érint, akik jelenleg egyetemes szolgáltatásként vásárolják a villamos energiát az E.ON Áramszolgáltató Kft.-től. Az érintett ügyfeleknek egyelőre semmilyen teendője nincs, a megszokott módon intézhetik ügyeiket, a változásokról pedig folyamatos tájékoztatást kapnak – olvasható a közleményben. 

Hozzáteszik, az értékesítés nem érinti az E.ON Hungária Csoporttal versenypiaci szerződésben álló ügyfeleket, számukra a vállalatcsoport a jövőben is változatlanul biztosítja a villamosenergia-szolgáltatást.

Az állami tulajdonú MVM már közel 10 millió lakossági és üzleti ügyfélnek szolgáltat energiát országszerte és a határokon túl.

Az MVM az E.ON Hungária 25 százalékos tulajdonosa. A mostani megállapodás támogatja a vállalatcsoportok hosszú távú stratégiáját és hozzájárul portfólióik optimalizálásához.

A következő másfél évben a két vállalat megosztja egymás között az átvételre kerülő szolgáltatás technikai feltételeinek biztosítását annak érdekében, hogy az átállás jól szervezett módon, gördülékenyen történjen – írják közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik