Gazdaság

Ár-bér spirálba sodródott az ország

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Durván félmillió forintra nőtt a havi bruttó átlagkereset Magyarországon, ez csaknem 10 százalékos emelkedés egy év alatt. Azonban az infláció, az áremelkedési ütem is szintet lépett, 8 százalék közelébe ugrott. Idén aztán a minimálbér és garantált bérminimum emelkedett úgy 20 százalékkal, és egyre több versenyszektorbeli cégről hallani, hogy kétszámjegyű béremelést harcolnak ki maguknak a dolgozók, érzékelve, hogy mennyire megdrágultak termékek. A cégek, ellensúlyozandó a költségeik növekedését, további áremeléseket hajtanak végre.

Az infláció és a béremelkedés egymást hajtják. Ez az ár-bér spirál korszaka, amely a gazdaságpolitikában egy nehéz helyzetnek számít.

Ez a visszacsatolási mechanizmus (a cégek a bérek emelése és más költségeik miatt emelik a termékeik árát, és a több jövedelmet pedig persze vásárlásra költik az alkalmazottak, növelve a keresletet) az ár-bér spirál, amit minden jegybank, illetve anticiklikus gazdaságpolitikát folytató kormány igyekszik elkerülni – kommentálta a ma megjelent béradatot Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója a Portfolio.hu összeállítása szerint. Az erőteljes minimálbér-emelés pedig ezt a hatást erősítheti.

„Hasonló véleményen van Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza is. Kiemelte: 2022 egészében kétszámjegyű átlagbérnövekedésre számít. A 20 százalékos minimálbér emelés mellett nagyjából 15 százalékos átlagbér emelkedéssel kalkulálunk a bértorlódás enyhítése következtében. A bérköltségek jelentős emelkedésének inflációs hatása már jól érzékelhető volt a januári inflációs adatban, amely a historikus adatokhoz képest háromszorosan erősebb év eleji átárazást mutatott és a termékek és szolgáltatások megszokottnál jóval szélesebb körét érintette – írja Virovácz, emlékeztetve, hogy januárban 7,9 százalékkal nőttek az árak”, ami 15 éves rekordnak számít.

Azt gondolom, hogy már láthatóvá vált Magyarországon az ár-bér spirál. Ez ellen pedig csak a monetáris és fiskális politika együttes erejével, közös szigorításával lehet küzdeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik