Gazdaság

Dobrev: Orbán már úgy tűnik, mint akinek 2006 óta tele van az a bizonyos

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az infláció lesz az az eszköz, amivel Orbán mindent vissza akar majd venni, amit most az embereknek odaadott

– a többi között erről beszélt Dobrev Klára az Mfornak adott hosszú interjújában. A DK politikusa szerint az árstop csak „nagyon kis segítséget jelent az embereknek is. Nézzék meg, mennyibe kerül a fehérrépa, a sárgarépa, amiből húslevest lehet főzni, vagy azt, hogy mennyibe kerül egy kiló alma.” Úgy látja, hogy Orbán Viktorék nem értenek a gazdaságpolitikához, nem tudnak kormányozni. Elmondta, hogy az ellenzék programja hamarosan elkészül, már csak az utolsó simnítások vannak hátra.

Dobrev Klára az interjú során két olyan dolgot említett, amit szerinte jól csinált az Orbán-kormány:

Kamionelőzési tilalom az autópályák emelkedőin, nagyon egyetértek vele. És a pénztárgépek bekötése, a kiskereskedelmi forgalom fehérítése. Faramuci helyzet ez, hogy miközben a gazdaságnak van egy szegmense, amit fehérítettek, aközben a másik részében ennek sok százszorosát ellopták.

A kormány járványkezelésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a számok magukért beszélnek: egy-két országot leszámítva nálunk haltak meg a legtöbben Covidban.

Azt látja az elmúlt két évben, hogy „pitiáner, mocskos üzleti érdekek felül tudják írni a Fidesz-kormányban a magyar emberek életéért érzett felelősséget. Előbbrevalónak tartották a lélegeztető- és vakcinabizniszeket, minthogy az emberek életét megmentsék.” Szerinte erős összefüggés van aközött, hogy ahol bizalom alakul ki a kormányzati intézkedések és az emberek között, ott általában kevesebben haltak meg. „Nálunk ez a bizalom ki sem alakulhatott volna. Nem tudok mondani még egy országot, ahol megtiltották volna az orvosoknak, az egészségügyi dolgozóknak, hogy kommunikáljanak a járvány alatt.” – nyilatkozta Dobrev az Mfornak, majd így összegzett:

Orbán Viktor életében először szembesült válsággal, a Covid-válsággal és totálisan belebukott, hiszen az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában. Fogalma nincsen, hogy kell kormányozni, és nem is érdekli a kormányzás. A kormányzás arról szól, hogy hogyan lesz az országban jobb az egészségügy, az oktatás, hogyan élnek jobban az emberek. Ezek őt egyáltalán nem érdeklik.

Az interjúban beszélt arról is, hogy helyre kell állítani Magyarország nemzetközi tekintélyét, miután „Orbán Viktor ma már egy kínos politikus Európában, ahol csöndben maradnak, amikor belép a szobába, hogy ha valami fontos dologról beszélnek. Nem bíznak meg benne már a szövetségesei és ennek Magyarország is látja a kárát, például jelenleg nincsenek európai uniós támogatások.”

Csalódott az előválasztási eredmény miatt, de fegyelmezettnek tartja magát és elfogadja a tisztességes választások eredményét. Normálisnak gondolja az ellenzéki pártok közötti vitákat, Orbán Viktornak pedig nagyon ajánlja, hogy üljön le vitázni Márki-Zay Péterrel,

mert már úgy tűnik, mint akinek 2006 óta tele van az a bizonyos és nem mer hosszabb időre kiállni vitázni. Ugyan évente egyszer megmutatja magát egy sajtótájékoztatón és úgy csinál, mintha nagylegény lenne, mert válaszol pár kényelmetlen kérdésre, de mindegyikre van egy előre megírt válasza, amit bemagolt. Nem vagyok meggyőzve Orbán Viktor vitaképességéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik