Gazdaság

Egy év alatt 124 milliárd forintnyi tömény alkoholt vásároltak a magyarok

MTI/EPA/Filip Singer
MTI/EPA/Filip Singer

A koronavírus-járvány idején jelentősen nőtt a magyarok alkoholfogyasztása – derült ki a NielsenIQ kiskereskedelmi indexéből, amit az mfor.hu szemlézett.

A társaság kilencféle égetett szeszes ital – gyomorkeserű, vodka, whisky, pálinka, likőr, vermut, rum, gin és brandy – forgalmát vizsgálta. Ezek összesített forgalma 2020. december és 2021. november között meghaladta a 124 milliárd forintot, amely 18 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Az értékesített mennyiség 12 százalékkal nőtt, azaz közel 219 ezer hektoliter égetett szesz került a vásárlók kosarába.

A legnagyobb bevételt a gyomorkeserűk érték el – több mint 34 milliárd forintnyit –, a korábbi periódushoz képest ez 19 százalékos növekedést takar. A mennyiségi eladásuk is kétszámjegyű, azaz 13 százalék feletti emelkedést mutat, így az meghaladta az 52 ezer hektolitert. Továbbra is kedvelt tehát az gyomorkeserű-sör kombó, amelyet sokan a szocreál korszakhoz kötnek, igaz, akkor nem eredeti volt a receptje ennek a híres márkának.

Több mint 31 milliárd forintnyi értékben vásároltunk vodkát, amely ezzel a második legnagyobb forgalmat érte el a szeszes italok között. Értékben 15 százalékos, volument tekintve pedig 11 százalékos növekedést regisztrált a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe.

Egyre divatosabb a gin, és főleg a fiatalok körében, a gin-tonic menő koktél lett. A gin forgalma értékben 53 százalékkal, mennyiségben pedig 39 százalékkal gyarapodott, így a legnagyobb mértékű erősödést tudhatja magáénak a vizsgált kategóriák közül. Közel 4 milliárd forintért vásároltak a fogyasztók, több mint 5 ezer hektoliter gint.

A whisky növekedése szintén meghaladta a szeszesital-kategóriák átlagát – több mint 18 és fél milliárd forintos forgalmat ért el, amely 21 százalékos bővülést jelent értékben. Mennyiségben 17 százalékos növekedést láthatunk. Több mint 14 milliárd forintos forgalmat regisztráltak a pálinka szegmensben, ez értékben 14, mennyiségben 10 százalékos növekedést takar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik