Gazdaság

Drága a gáz: a rezsicsökkentés 400-450 milliárd forintnyi veszteséget termelhet az MVM-nek

A Portfolio információi és számításai szerint 400-450 milliárd forintnyi vesztesége keletkezhet az állami MVM-nek a rezsicsökkentés fenntartásából még akkor is, ha a jelenlegihez képest viszonylag kedvező gázárak lesznek a piacon.

A lap szerint lehet, hogy rövid távon még sikerül majd kezelni ezt a pénzügyi helyzetet, de ha az orosz-ukrán feszültség miatt tartósan magasak maradnak a gázárak, akkor az éves veszteség akár meg is duplázódhat. Ez később jelentős költségvetési, így adófizetői terheket jelent még a távhő- és víziközmű szektor kihívásai nélkül is.

A lap emlékezetet arra, hogy szilveszter este derült ki, hogy a magyar állam 208 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre az MVM-ben. Egy évvel korábban, 2020 végén hasonló, 210 milliárd forintos tőkeemelés történt, így az MVM jegyzett tőkéje 2021 végére 797 milliárd forintra ugrott úgy, hogy a 2018-as enyhe, 12 milliárdos adózott veszteség után 2019-ben közel 47 milliárdos, 2020-ban pedig közel 55 milliárdos adózott nyereséget termelt az állami cég.

De a lap úgy tudja, a cégnél az elmúlt hónapokban elfogyott a jelentős, kb. 250-300 milliárdos méretű pénzügyi puffer, amit korábban felhalmoztak az egyetemes szolgáltatással. A TTF gázár szárnyalása, a gyenge forint és a rezsicsökkentés fenntartása együtt az utolsó hónapok MVM-eredményére drámai negatív hatást gyakorolt, emiatt olvadhatott el a 250-300 milliárdos pénzügyi puffer – írja a lap.

A Portfolio szerint évi kb. 400-450 milliárdos vesztesége keletkezhet, ha stabilan 360 forint körül marad az euró, és egész évben 60 euró/MWh körül ragad a tőzsdei TTF gázár, ami pedig a mostaninál jóval kedvezőbb lenne, mert most 90 euró körül jár a februári kontraktus ára (főleg az orosz-ukrán feszültség miatt), az egyes határidős kontraktusok ára pedig egész évre 80 euró körüli árat vetít előre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik