Gazdaság

Napelemes pályázatok: elindult az utolsó szakasz, lehet jelentkezni

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez, a nyílászárók cseréjéhez, a fűtés korszerűsítéséhez – közölte Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

A pályázat kifejezetten az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű háztartások számára nyújt segítséget, akik önerőből nem tudnák kigazdálkodni a megújuló energiaforráson alapuló, korszerű és környezetkímélő megoldásokra váltás költségeit.

A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint.

A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 millió 850 ezer forintot. A felhívás kiegészült a KATA hatálya alá tartozó személyekkel, így a megjelölt jövedelemhatár alatt keresők ebből a körből is pályázhatnak. A benyújtási sorrend nem számít, a határidőn belül beadott összes kérelmet elbírálják – ismertetik a közleményben.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje a korábbihoz képest húsz nappal meghosszabbodott. Így az első szakasz (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai) számára 2022. január 16-án 18 órára, a második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai) számára január 23-án 18 órára, a harmadik szakasz (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) számára január 30-án 18 órára módosult a határidő. A Budapesten és Pest megyében élők pedig a mai napon 17 órától egészen 2022. február 6-án 18 óráig nyújthatnak be pályázatot – közölte az ITM.

A napelem.palyazat.gov.hu oldalon a teljes pályázati felhíváson és mellékletein kívül megtalálható a regisztrált kivitelezők listája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik