Gazdaság

Ezúttal elmaradhatnak a karácsony utáni brutális leértékelések

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az infláció és az ellátási láncok akadozása miatt az idei évben jóval mérsékeltebb kedvezményekkel készülnek az kereskedők a karácsony utáni időszakra. Vámos György, az OKSZ főtitkára a Pénzcentrumnak azt mondta, ugyan a két ünnep között már elindulnak, majd januárban erősebben folytatódnak az leértékelések, a korábbi évekkel ellentétben azonban az igazi gigaakciók várhatóan elmaradnak.

A gazdasági portál szerint a korábbi években nem volt ritka, hogy akár 30-50-70 százalékkal is olcsóbban vehettünk meg egy-egy terméket, de szintén elterjedt volt ilyenkor az egyet fizet, kettőt kap akció.

Az idei évben azonban inkább ne várjuk a mindenre kiterjedő gigaakciókat.

„Az elmúlt években a leárazások első hulláma már december első felében, de legkésőbb néhány nappal szenteste előtt elindult a kiskereskedelemben, idén azonban ez a legtöbb piaci szereplőnél elmaradt. Ennek oka elsősorban az elszálló infláció, amely fékezi a piaci szereplők árképzési lehetőségeit” – árulta el a Pénzcentrum megkeresésére az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Hozzátette:

Jóval kevesebb üzletben lesznek valódi készletkisöprő akciók, és a diszkontált termékek számát illetően is visszafogottabb akciós hullámmal számolhatnak a vásárlók

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik