Soós Lajos / MTI
Gazdaság

Az MNB-alelnök szerint hosszú kamatemelési ciklusra kell készülni

Az infláció leszorításáig még hosszú, kiszámítható pályán haladó kamatemelési ciklusra kell készülni – erősítette meg Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaságnak. A keddi lapszámban megjelent interjúban a jegybank alelnöke hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány következményeként kialakult gazdasági és pénzpiaci körülmények évszázadonként egyszer ha adódnak; nincsenek kipróbált receptek, gyorsan kell reagálni; kiszámíthatóság és rugalmasság kell a megoldáshoz.

Megerősítette amit december elsején Matolcsy György jegybankelnök is mondott, azaz hogy az MNB 2021 után, 2022-ben is 5 százalékos inflációra számít. Az inflációs adatokat kettősség alakítja, a novemberi 7 százalékos tetőzést követően a pénzromlás fokozatosan süllyedni kezd, azonban a maginfláció még legalább 2022 közepéig emelkedik.

Le fogjuk győzni az inflációt, bármilyen hosszú út is áll még előttünk. Ezen az úton az egyhetes betéti ráta alakításával annyi kamatlépést hozunk előre, amennyi szükséges. Minden lépésünk, amit az egyhetes betéti rátával teszünk, tartósan beépül a kamatemelési ciklusunkba is

– fejtette ki. Hozzátette, amint kiérnek ebből a turbulens időszakból, az alapkamat szintje ismét összeér az egyhetes betéti rátával. Nem fognak minden héten emelni. Azt azonban mindenki biztosra veheti, hogy amikor helyzet lesz, akkor az MNB a kellő erővel fog fellépni annak kezelésében – tette hozzá.

Arról is beszélt a jegybank alelnöke, hogy a következő hónapokban a reálkamat gyors emelkedése várható. Mind az emelkedő nominális kamatszint, mind a csökkenő infláció ebbe az irányba hat majd. A jelenlegi várakozások szerint a leggyorsabb emelkedés a reálkamatok terén a régióban Magyarországon várható.

Bizonyos, hogy a koronavírus-járvány előtti éveknél tartósan magasabb reálkamatkörnyezettel fogunk kikerülni a normalizációs folyamatból

– mondta Virág Barnabás. (MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.