Gazdaság

Családtagjai segítettek bujkálni az ötszörösen körözött férfinak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának nyomozói 2021. november 17-én délelőtt egy Fejér megyei községben fogták el azt az 53 éves férfit, aki ellen többrendbeli csalás, illetve csődbűncselekmény elkövetése miatt öt elfogatóparancs volt érvényben – közölték a rendőrség honlapján.

Gy. István első körözését 2017 októberében adta ki a Székesfehérvári Törvényszék, mivel három éves börtönbüntetését nem kezdte meg. Ezután a Fővárosi Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és a NAV Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság is elfogatóparancsot adott ki ellene.

A férfi terve az volt, hogy ügyei elévüléséig bujkál, melyben családtagjai segítették, költségeit pedig a korábbi bűncselekményekből származó pénzből fedezte.

A férfit elfogását követően a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd jogerős büntetéseinek megkezdése miatt Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik