Gazdaság

Lendületet vesztett a magyar gazdaság

Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

A harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 0,7 százalékkal javult a magyar gazdaság teljesítménye. Az éves alapon számolt (szezonálisan és naptárhatással kiigazított) GDP-növekedés 6,1 százalék volt, írja a statisztikai hivatal adatai alapján a Portfolio.hu. Mind a negyedéves, mind pedig az éves alapú növekedés elmarad az előzetes várakozásoktól. (1,1, illetve 7,4 százalékos növekedést vártak az elemzők.)

A reméltnél némiképp gyengébb teljesítmény elsődleges oka a portál elemzése szerint, hogy „a gazdaságot egyre erőteljesebben fékezik a kínálati problémák. Az ellátás akadozik, az alapanyagok drágulnak, ebből a havi termelési adatokon annyi már látszott, hogy az ipar gyengén teljesített, és az építőipar növekedése sem volt átütő. Különösen a járműgyártás és az elektronika ágazata termelési volumenei estek nagyot.”

A mai gyenge GDP-adat azt is jelenti, hogy az első három negyedévben a gazdasági teljesítmény 7,1 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában (sőt, az igazított adat szerint csupán 6,8 százalékkal). Ezzel jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy az idei éves átlagos GDP-növekedés (összhangban a kormány közelmúltban végrehajtott prognózis-csökkentésével) 7 százalék alatt marad – értékeli az adatokat a Portfolio.hu.

De szinte biztosan még így is meglesz az a 6,5 százalékos éves átlagos növekedés, amihez kötötte a kormány a családiadó-visszatérítést.

Gyengébb, mint remélték

Negatív meglepetést okozott a magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik úgy látják, a bővülés a vártnál jobban lassult a harmadik negyedévben.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott: a növekedés a vártnál is jobban lassult, a várakozásoktól jelentősen elmarad, ebben legnagyobb szerepe az ipar gyengélkedésének lehetett.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a KSH harmadik negyedévi gazdasági növekedésre vonatkozó friss adatait „némi negatív meglepetést” okozónak nevezte. A harmadik negyedéves gazdasági növekedés 0,7 százalékot tett ki az előző negyedévhez mérve, ami elmarad a piaci konszenzusnak tekinthető 1 százalékos bővüléstől.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a várakozásokat alulmúlva nőtt a GDP, a növekedést érdemben visszafogta chip- és más alkatrészek hiánya miatt akadozó járműgyártás, becslése szerint enélkül a növekedés akár másfél százalékponttal magasabb is lehetett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik