Gazdaság

Rekordprofit a Richternél

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

A Richter Gedeon Nyrt. az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedévi árbevételről és nyereségről számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent jelentésében. A társaság 2021. július és szeptember közötti összes árbevétele 157,5 milliárd forint volt, bő 14 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának árbevételét, derül ki az MTI összefoglalójából.

Az adózott eredmény 38,5 milliárd forint lett, a tavalyi módosított adatnál 67 százalékkal több. (A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 154,9 milliárd forintos árbevételt és 32,3 milliárd forintos adózott eredményt vártak.)

A lap úgy értékeli az adatokat, hogy továbbra is hozza a szép növekedési számokat a Richert, jól halad az idei bevételnövekedési cél teljesítése és a harmadik negyedév a bevétel, valamint az adózott eredmény tekintetében is új rekordot hozott.

Első kilenc hónap

A csoport összes árbevétele a konszolidált eredménykimutatás szerint 2021. január és szeptember között elérte a 454,321 milliárd forintot, meghaladva 2020. hasonló időszakának 416,389 milliárd forintos adatát.

Az első kilenc havi adózott eredmény 94,121 milliárd forint lett, 11,6 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakának 84,304 milliárd forintos eredményéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik