Gazdaság

Népszava: Csúszhat a hármas metró átadása

Részenként adhatják át a hármas metró középső szakaszát, a teljes vonal pedig csak 2023 márciusára készül el – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, jelentősen befolyásolhatja a hármas metró kivitelezési határidejét, hogy a tavalyi nagy vihart kavart áremelés után újabb szerződésmódosítást próbál kicsikarni a Swietelsky Építő és a Swietelsky Vasúttechnika Kft., de október elején többletköltségigényt jelentett be az EDR (egységes digitális távközlő) hálózat kiépítését végző Pro-M Zrt. is. Csütörtöki cikkükben azt írják, hogy Swietelsky egyik alvállalkozója pedig egyszerűen felfüggesztette a kivitelezési munkát és a vállalkozókkal kötött szerződéseket újra módosítani kell.

A Népszava a legfrissebb ütemtervekre hivatkozva azt írja, hogy a teljes vonal forgalomba helyezése legkorábban 2023. március 15-re várható és úgy tudja, hogy a rekonstrukcióról készült legutóbbi belső tájékoztatóban már meg sem említik a vonal átadására vonatkozó korábban meghatározott 2023. januári dátumot. Arról is írnak a cikkben, hogy a BKV a középső szakaszt darabokban adják majd át: jövő május közepén a Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed és a Kálvin téri állomásokat, decemberben pedig a Deák térit.

A lap megkereste a BKV-t, amely azt válaszolta: hogy Swietelsky Vasúttechnika Kft. által végzett kivitelezési munkák befejezésének szerződés szerinti határideje 2023. január 6. és ekkor kezdődhet el a műszaki átadás-átvételi eljárás. Ez elvileg legfeljebb 30 nap, majd ezt követik a próbafutások. Hozzátették: a hatályos uniós támogatási szerződés értelmében a projekt fizikai befejezésének határideje 2023. június 29., addigra kell rendbe tenni a felszínt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik