Gazdaság

Szijjártó melós napja után 52 millió dolláros segélyt kaphat Ruanda

Julien Warnand / MTI / EPA
Julien Warnand / MTI / EPA
A külügyminiszter azt vallja, hogy Afrika a jövő kontinense.

Szijjártó Péter kedd este közösségi oldalán jelentette be, hogy Ruandában tárgyalt kilenc afrikai ország külügyminiszterével, mert maga is azt vallja, hogy Afrika a jövő kontinense. A külgazdasági és külügyminiszter azt írta, melós napja volt, de az eredmények biztatóak.


A ruandai út egyik eredménye már meg is lett. Megjelent a Magyar Közlönyben az az Orbán Viktor kormányfő által jegyzett határozat, amely szerint a kormány 52 millió dolláros kötött segélyhitelt ajánl fel a Ruandai Köztársaságnak víztisztító telep felújítására és bővítésére.

Az átszámítva jelenleg több mint 16 milliárd forint folyósítása – az Eximbankon keresztül – nem veszélyeztetheti a magyar gazdaság stabilitását. A határozat szerint a segélyhitelről Szijjártó Péternek mielőbb meg kellene kötnie a megállapodást Ruandával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik