Gazdaság

Mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, akiknek nincs érvényes TAJ-számuk

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Akiknek nem érvényes a taj-számuk (orvosi szaknyelven barna taj-számmal rendelkeznek), azok 2550-4250 forintot fizethetnek, ha egy injekció beadására kérik a háziorvost – ezt is tartalmazza egy orvosi díjtáblázat. Ugyanennyibe kerül egy vérvétel is.

A térítésköteles háziorvosi ellátások díjtételtáblázatát dolgozta ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A díjtételajánlat a háziorvosoknál elérhető azon beavatkozásokra vonatkozik, amelyeket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nem támogat, és hatóságilag sincs meghatározva az áruk – mondta a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a MOK alelnöke. Hozzátette: az ajánlott díjtételeket, amelyek szakvéleményeket vagy külföldi utazáshoz szükséges gyógyszerszedés magyar nyelvű igazolását, esetleg a barna taj számmal rendelkező beteg ellátásához szükséges ellátásokat vagy egy lelet kinyomtatását tartalmazzák, 2021. november 1-jétől használhatják a háziorvosok.

„A MOK alelnöke példaként említette, hogy a legalacsonyabb díjtétel 2550 forint, a legmagasabb pedig 13 250 forint. A díjtételeket azoknál a betegeknél alkalmazhatják az alapellátó orvosok, akik barna taj számmal rendelkeznek, vagyis érvénytelen a tajkártyájuk, esetleg külföldön élnek, de magyarországi tartózkodásuk alatt az alapellátást szeretnék igénybe venni, vagy szeretnék, hogy például a háziorvosi rendelőben kössék be az infúziójukat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik