Gazdaság

A kormány 25 milliárd forintot biztosított a fővárosi földutak aszfaltozására

A kormány 25 milliárd forint támogatást biztosított 82 kilométernyi fővárosi földút aszfaltozására az utóbbi négy évben a budapesti útépítési program keretében – mondta az MTI szerint Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa a 250. leaszfaltozott út ünnepélyes átadásán Budapesten hétfőn.

A program célja, hogy a főváros külső kerületei is élhető infrastruktúrával rendelkezzenek, minden földút kapjon szilárd burkolatot.

Szatmáry szerint a XXII. kerület jól lobbizott, a kerület lett a program egyik legnagyobb haszonélvezője. Ott egyébként 100 olyan útszakasz található, amelyet a program segítségével fejlesztettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik