Gazdaság

Céges környezetben nagyon sikeres lett, és a sportban is kifejezetten fontos lehet

Getty Images
Getty Images
Egy business mentor nem csak a nagyvállalatok vezetőinek tud ma már segítséget nyújtani, de abban is fontos szerepe lehet, hogy a sportolók a maximumot hozzák ki magukból. A legtöbb sportolót nem a fizikai állapota, hanem a mentális felkészültsége akadályozza a győzelemben, itt lehet a legnagyobbat dobni a teljesítményen. Ehhez egyre több országban az üzleti megoldásokat alkalmazzák. Tokió volt az első alkalom, ahol már a magyar sport sikerekben is megjelent ez az új típusú megközelítés, egyéni és csapat érmekben voltak jelen komplex mentoring megoldások az Olimpián.

Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy a sport világában azért sikeresebbek a fejlettebb és gazdagabb országok, mert több energiát tudnak fordítani a sportolóik testi épségére, fejlesztésére, egészségére. Ebben lehet is valami igazság, de messze nem csak ezen múlik.

A világ legkompetitívebb sportligái azért ennyire sikeresek, mert megértették, hogy a sportolók mentális felkészítése legalább olyan fontos, mint a fizikai felkészítés. Az, hogy egy sportoló elérje a maximumot, nagyrészt a mentális felkészültségén, összpontosításán, magabiztosságán múlik, és vannak olyan iparágak, amelyekkel ezeket fejleszteni is lehet. Sőt, az utóbbi években egyre többször hallani, hogy fizikai felkészülés terén már elérte a világ nagyjából a maximumát, így egy-egy világversenyen valóban a mentális képességek döntenek.

Az utóbbi időben egyre sikeresebben alkalmazzák például a vállalati mentoring megoldásokat a sport területén. A sportban hagyományosan a sportoló, vagy csapatsport esetében sportolók, valamint az edző és a stábja dolgoznak együtt. Ezek a hagyományos keretek valamennyire megkötik azt, hogy milyen típusú felkészítést tud nyújtani az edző a sportolóinak. Az edző-sportoló viszony ugyanis sok szempontból a múltban ragadt felállás, amelynél gyakran előfordul, hogy nem a maximumot hozza ki a lehetséges teljesítményből.

A vállalati mentoring viszont az elmúlt pár évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, hiszen a cégek gyakran jobban megértik azt, hogy mennyire fontos a saját embereikből kihozni a maximumot, és könnyebben kísérleteznek újabb megoldásokkal. Ők is túlléptek a hagyományos „coaching” és a klasszikus tanácsadás nyújtotta lehetőségeken, és leginkább ezek ötvözetét, a valódi mentoringot használják. A mentoringban az emberek fejlesztése, a maximális teljesítmény elérése fontos, és ennek konkrét kontrollja is van az eredményekben.

Senki sem tökéletes, mindenki tud fejlődni

Önmagában persze a mentoring sem nagyon különbözik a sportban és a céges világban. Bármennyire jó is valaki, senki sem tökéletes, ezért mindenkiben van olyan tartalék, amelyet jó felkészítéssel ki lehet hozni belőle. A mentoring célja pontosan ez lenne: a sportoló hozza ki magából a legtöbbet, ami lehetséges. De ebben túlmutat a legtöbbek által ismert pszichológiai megoldásokon. Ma már az adott sportoló mentális felkészítése alapnak számít. Ha csapatsportról van szó, akkor ehhez hozzáadódik a csapatkohézió fejlesztése is. De az igazán professzionális csapatok ma már az ellenfelek személyiségét, abból adódó mentális gyenge pontjait is meg tudják határozni videók, socia media profilozás, interjúk értékelése stb. segítségével, így a sportoló, a csapat, az edző konkrét mentális stratégiát kap. A mentoring pedig gondoskodik ennek gyakorlatba történő átültetéséről és az eredményes megvalósítás nyomon követéséről.

A sportolók teljesítményét gyakran nem a fizikai felkészültségük határozza meg, hiszen azok a sportolók, akik a legtöbbet nyerhetnek a mentoringgal, eleve szinte tökéletes fizikai állapotban vannak.

Ilyenkor az jelenthet problémát, ha a sport területére is beszivárognak az otthoni, vagy magánéleti problémák, ha a hirtelen stressz alatt összeomlik a sportoló teljesítménye, ha nem fogalmazza meg magának elég pontosan az elérendő célt, vagy ha nem abban a mentális állapotban lép be a versenybe, ami a legmegfelelőbb lenne. A mentális felkészítésben kritikus szerepe van a sokszor „kíméletlenül őszinte” személyiségelemzésnek, melyhez komoly rendszereket hívnak segítségül a mentoring cégek. Ezek a rendszerek már nem csak pszichológiát, hanem generációkutatást, szociológiai értékelést, élsportolók, szövetségi kapitányok visszajelzéseiből építkező big data alapokat is használnak.

Nem jobbnak kell lenni, hanem figyelni

Felmerült a kérdés, hogy mi az, amivel egy mentor többet tud egy sportolónál, miért éri meg hallgatni rá. Ahogy az edzők, úgy a mentorok esetében sem kell feltétlenül jobbnak lenni a sportban, mint a sportló, ez nem is lenne lehetséges. Amihez a mentor ért, az a sportoló minél hatékonyabb felkészítése. Nem ahhoz ért, hogyan kell még jobb technikával úszni vagy jobban szerválni, hanem ahhoz, hogy ha a sportoló pályára lép, akkor tökéletes állapotban legyen a győzelemhez, és hogy kihasználva az ellenfél gyenge mentális pontjait, nyerni tudjon.

A mentor és a sportoló kapcsolata ebben különösen fontos. Mentorálni nem lehet az ajtón beesve, vagy csak adatok alapján. A mentor feladata, hogy ismerje a sportoló lelkiállapotát, tudja, milyen gyengeségekre hajlamos, és az egyénre igazítva segítsen ezeket legyőzni. Ettől még persze az adatalapú elemzés is kifejezetten fontos, hiszen ebből derülnek ki a fontos részletek.

A mentorok az edzők mellett fontos kiegészítő szerepet is játszhatnak a sportolók életében. A sportolók az idejük nagy részét az edzőkkel és a csapattársakkal töltik. Ilyen helyzetekben gyakran vannak olyan felvett szerepek az egymással való érintkezésben, amelyeken nehéz áttörni. A mentor valamennyire kívülről látja ezt a folyamatot, ezért hibákat és újdonságokat is azonosítani tud a szereplők teljesítményében, fontos visszacsatolásokkal tud hozzájárulni ahhoz, hogy ezek ne okozzanak a sport során problémákat.

A mentoring pont azért működik jól céges és sportkörnyezetben is, mert új típusú felkészültséget visz a rendszerbe, és segít azt hatékonyabbá tenni. Ebben az esetben viszont nem a profit, hanem a siker a cél.

Palencsár Miklós business mentort kérdeztük a mentoring hasznáról a sportban

Miért hasznos a business mentoring a sportban?

 

PM: A Mentoring túlmutat a hagyományos sportpszichológián, mert ugyan az alapja a pszichológia, de alkalmaz társadalomtudományi, szociológiai, generációelemzési, és nagyon komoly social media profilozási modulokat is. Amikor együtt dolgozunk egy csapattal, egyéni sportolóval, akkor az önismeretre épülő mentális felkészítésen túl az ellenfeleiket is elemezzük, videók, interjúk, social media alapján, tehát tudunk arról is adni egy képet, hogy a leendő ellenfélnek milyen mentális képességei és gyenge pontjai vannak. Ebből pedig olyan mentális stratégiát tudunk építeni, melyet mind sportolók, mind az edző egyszerűen tud alkalmazni a versenyek alatt, illetve jelentős önbizalmat ad a kezükbe, hiszen az ellenfél egyszerű, sebezhető, legyőzhető emberré válik a szemükben. Ez a modern mentális „hadviselés” lényege a sportban.

 

Az így megszerzett információk gyakorlatba történő átültetése, annak nyomon követése, és a változásokhoz történő igazítása pedig a komplex mentoring feladata, amit szintén megkapnak az edzők, szövetségi kapitányok, sportolók. Ezért fontos, hogy az üzleti életből jön a mentoring, mert egyrészt egy, az üzletben és a sport területén is sikeres szakemberre könnyebben hallgatnak a kritikus döntésekben a sportolók, edzők, másrészt egy érthető rendszert kapnak, mely egy közös nyelvet teremt a csapaton belül. Ezzel például egyértelműen be tudja azonosítani,  hogy ki az a játékos, akit az utolsó hat percben érdemes a pályán hagyni, mert jót tesz a csapatnak, vagy ki az aki épp tönkretenné a csapat játékát. Mert a nap végén az edzőket ezek a konkrétumok érdeklik.

 

Amikor azt mondjuk, hogy ez működik az üzleti életben, akkor pontosan milyen megoldásokról beszélünk?

 

PM: A mentoring a business coachingnak és a klasszikus tanácsadásnak az egyvelege és ötvözete. Ezt 12 évvel ezelőtt mi definiáltuk ilyen módon, a businessben sem létezett. A coaching azt jelentette, hogy a cégvezetőt fejlesztik és beszélgetnek vele, de nem volt lehetőség konkrét eredményellenőrzésre, ezért hosszú távon a menedzserek, a cégek nem szerették. A tanácsadás meg arról szólt, hogy volt egy aktuális probléma mondjuk a menedzsmenttel, odament a tanácsadócég egy projektre, ami vagy megoldotta, vagy nem, és utána elment, nem vett részt az után követésben, a gyakorlatba történő átültetésben. A mentoring egybe dolgozza ezt a kettőt, ezért alkalmazzák egyre többen.

 

Tulajdonképpen megfogja az adott problémát, megoldja, de ott marad az utókövetésnél és fejleszti az embereket. Ugyanezt kezdtük el alkalmazni 16 éve a sportban is. Azt folyamatosan kapjuk visszajelzésként a műhelymunkákon résztvevő sportolóktól, hogy egy hagyományos pszichológiai foglalkozáshoz képest hasznosabbnak, intenzívebbnek, és ami a legfontosabb, a gyakorlatban alkalmazhatónak és sikeresnek tartják a mentoring alapú megoldást. Nagyon fontos a sportban, hogy ha odamegy egy mentális szakember, nem, vagy nagyon ritkán tekintik követendő példának. Az üzletemberekre viszont másként néznek, hiszen a sportoló majd a sportkarrierje után az üzletben szeretne tevékenykedni. Neki fontos lehet egy idolképet látni az üzleti életből, ezért a foglalkozásokat nálunk mindig sikeres üzletemberek, mentorok tartják, természetesen a háttérben dolgozó mentális szakmai csapat segítségével. Ráadásul az üzleti mentor az üzletben is sikeres csapatot épít, így komoly tapasztalata van e téren.

 

Miben s a helyzet Magyarországon, mint az Egyesült Államokban?

 

PM: Én úgy gondolom, Tokió után értékelve, illetve látva az elmúlt három-négy éves tevékenységünket a magyar sportban, hogy Magyarország nagyon nagy lépésekkel zárkózik fel mentális felkészülés terén az olyan országokhoz, mint az Egyesült Államok, Németország, a skandináv országok vagy Franciaország. Van honnan felzárkózni, mert hagyományosan hazánkban leginkább a pszichológia elméleti tudását akarták átvinni a sportba, és abban nagyon sok magyar sportoló és sportszakember csalódott. A fejlettebb országokban már évtizedek óta komoly rendszereket alkalmaznak, ezért is vagyunk büszkék az amerikai vagy épp német fejlesztéseinkre, mert a legjobbakkal kellett versenyeznünk ahhoz, hogy végül velünk dolgozzon az adott klub vagy válogatott.

Szponzorált tartalom

A cikk a Mentors & Partners támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik