Gazdaság

Miből pörgessük fel vállalkozásunkat a koronavírus-járvány után? (x)

A pandémia a vállalkozások életére is jelentős hatást gyakorolt. Sokakat késztetett arra, hogy karrierjüket újratervezzék, és megadta a kezdőlökést egy régóta tervezett saját vállalkozás elindításához. Számos cégnek van áthidaló segítségre szüksége ahhoz, hogy túlléphessen az újraindulás nehézségein, míg másoknak teljesen újra kell gondolnia a korábbi tevékenységüket. Jó hír, hogy bármelyik helyzetben is legyenek, az UniCredit Bank önerő nélkül, kedvező kamattal elérhető mikrohitele segítséget kínál.

Az elmúlt másfél év a 2008-as pénzügyi válság óta nem tapasztalt kihívásokkal szembesítette a vállalkozásokat: a korlátozások – az elérhető támogatások ellenére is – sokakat bezárásra, alkalmazottak elbocsátására vagy a raktárkészlet kiárusítására kényszerítettek. Egyes szektorok a járvány miatt jól láthatóan megtorpantak: a vendéglátóhelyek mellett a szépségipari, turisztikai vállalkozások is leálltak, a kulturális és szórakoztatóipari intézmények zárva tartottak. Ugyanakkor a koronavírus-járvány sokaknak megadta a lehetőséget az újrakezdésre is; arra, hogy saját kezükbe vegyék a sorsuk irányítását, és saját vállalkozást indítsanak.

Segítség a sikeres starthoz és újrainduláshoz

Egy friss vállalkozás elindítása, egy működő cég újraindítása vagy új pályára állítása azonban jelentős kezdeti befektetéssel járhat – elég, ha az adminisztratív költségekre vagy a munkaerő-toborzásra gondolunk. Ilyenkor egy kisebb összegű, néhány millió forintos hitel is elegendő lehet arra, hogy a cég továbblépjen. Számos korábbi kedvezményes hitelkonstrukció olyan feltételt támasztott, amelyeknek a cégek nem minden esetben tudtak megfelelni – így például kezdő vállalkozók esetén a lezárt pénzügyi évnek és meghatározott árbevételnek.

Az ilyen programokból kicsúszó friss vállalkozásoknak és a tartalékaikat a járvány hónapjai alatt felélő, az újraindulást tervező vállalkozásoknak egyaránt segítséget nyújthat az UniCredit Bank mikrohitele. A kedvezményes feltételekkel elérhető kölcsön egyszeri összeget biztosít forgóeszközök finanszírozására, 500 ezer és 5 millió forint között.

Hogyan segíti a mikrohitel a vállalkozásokat?

·         nem szükséges hozzá önerő;

·         nem szükséges tárgyi biztosíték bevonása,

·         már az új alapítású vállalkozások is igényelhetik, esetükben a törlesztés megkezdésére akár 12 hónap türelmi idő áll rendelkezésre;

·         kedvező éves kamatozással vehető igénybe;

·         10 fő alatti mikrovállalkozások igényelhetik, melyek Bt., Kft., Rt., Kkt., egyéni vállalkozó, szövetkezetformában működnek

·         folyamatosan elérhető, nem akcióhoz kötött.

 

Széleskörű felhasználási lehetőségek

A mikrohitel számtalan téren jelenthet megoldást, így felhasználható többek között eszközbeszerzésre, működési költségek finanszírozására, munkabér és járulékai megelőlegezésére, vagy épp az árukészlet feltöltésére. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy friss vállalkozás elindításának tárgyi és személyi feltételei is megteremthetőek, de akár egy, a válság miatt nehéz helyzetbe kerülő cég újraindítását is segítheti.

Hiányzó kezdőtőke új vállalkozáshoz vagy új lendület egy újrainduló cégnek? Az UniCredit Bank mikrohitele a piacon egyedülálló segítséget nyújt az induláshoz, és segít megteremteni az alapot a sikeres üzlethez.

 

A tájékoztatás nem teljes körű, további részletek és feltételek elérhetőek az UniCredit Bank weboldalán és fiókhálózatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik