Gazdaság

2010 óta nem volt még ilyen drága a viharszezon, mint idén

2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összegzi a május 1. – augusztus 31. közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok, mint idén – közölték hétfőn.

A MABISZ közleménye szerint a káresetek számában nem, a kifizetett összegeket tekintve viszont kirívónak számított az idei viharszezon. A biztosítók idén májusban és a nyári hónapokban több mint 9,1 milliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el kárrendezésre közel kilencvenötezer, a lakásbiztosítási szerződések alapján érkezett bejelentésre.

Tavalyelőtt hasonló nagyságrendű kárigény kevesebb mint a felével (4,1 milliárd forint) terhelte meg a társaságok kasszáit. Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.)

A MABISZ 2010 óta összesíti ugyanazon paraméterek alapján a nyári viharszezon adatait. Ez alatt a tizenkét év alatt továbbra is a 2010-es nyári időszak volt a leginkább katasztrófa-sújtott, amikor május-augusztus között 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók – igaz, akkor nagyobb árvizek is voltak az országban. Ez után azonban az idei év következik, néhány viszonylag csendesebb esztendő kontrasztjaként. 2010-től kezdődően összesen egyébként közel másfél millió lakossági bejelentésre több mint 102 milliárd forintot fizettek ki a társaságok.

A legtöbb bejelentés a július 9-i, valamint az augusztus 1-i viharokat követte. A főváros mellett Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Komárom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Hajdú-Bihar megyéket, valamint Kadarkutat, Tatát, Pécset, Debrecent, Sellyét és Dunakeszit sújtotta leginkább az időjárási anomália. Idén feltűnően sok volt a jégkár, a beázások és a tetőkárok mellett a villám és annak másodlagos, indukciós hatásai okoztak kiemelt károkat. Sellyén a vihar és jégverés nyomán sok épületen a teljes tetőfedés megsérült, több milliós károk keletkeztek a házakban.

A villámcsapás okozta károk külön tételt képeznek a biztosítói statisztikákban. Itt az összesítések az év első nyolc hónapjára vonatkoznak. Idén feltűnően sok, közel hatszor annyi (6400) ilyen kárigény érkezett a biztosítókhoz, mint tavaly (1100). A kifizetett vagy tartalékolt összeg is több mint hatszorosa a tavalyinak (918 millió, illetve 149 millió). Hatmillió forintos kárt is okozott egy villámcsapás.

A tavalyihoz képest ötszáz millió forinttal többet, 2,4 milliárd forintot fizettek ki vagy tettek tartalékba idén a biztosítók a villámcsapások másodlagos, indukciós hatása miatt bekövetkezett káreseményekre. Ilyenkor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik