Gazdaság

A járvány utáni átrendeződés a vidéki boltoknak tett nagyon jót

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Júniusban 6,2, júliusban 2,5 százalékkal több árut hordtak haza a boltokból a vásárlók, mint egy évvel korábban, ennyivel emelkedett a boltos vásárlások mennyisége. Így túl is lépte a járvány előtti 2020-as bővülési szintet a boltos világ – írja a napi.hu.

A statisztikából viszont kitűnik az is, hogy a Balatont övező megyékben júniusban és júliusban jócskán megugrott a nyaralók vásárlása. Volt ilyen a korábbi években is, de ennek jelei a járvány hatásai közepette, júniusban és júliusban erősebben kirajzolódtak.

A lezárások alatt sokan döntöttek úgy, hogy vagy a balatoni nyaralójukban vészelik át a nehéz heteket, hónapokat, vagy épp vásárolnak egy ingatlant a Balaton mellett. Az is közrejátszott, hogy többen lemondtak idén a külföldi nyaralásról, és inkább idehaza pihentek. És vásároltak.

„Így aztán nem is meglepő, hogy júliusban a boltos növekedési ütemeket nézve a csúcstartó Somogy megye, de Baranya is olyan erős volt, mint Veszprém. Néhány megye nem tudta elérni a 2020 júliusának szintjét, így Győr-Moson, Vas, Nógrád, Hajdú-Bihar, igaz, az elmaradások tizedekben mérhetők csak.”

Az egyes megyék boltosait mérlegre téve a járványidőszakban a legnagyobb mértékben a fővárosi boltok estek vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik