Gazdaság

Több magyar jött haza külföldről tavaly, mint ahányan kivándoroltak

Sascha Steinbach / MTI / EPA
Sascha Steinbach / MTI / EPA

Tavaly mintegy 19 ezer magyar hagyta el Magyarországot, ez kétezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban – mondta az InfoRádiónak Kovács Marcell, a KSH Népszámlálási- és Népesedésstatisztikai Főosztály vezetője. A jelentős csökkenést a koronavírus-járvány és a brexit egyaránt befolyásolta.

A kivándorlók 70 százaléka 40 évesnél fiatalabb, felük pedig még a 30. életévüket sem töltötte be. Jellemzően nőtlenek, hajadonok, és tanulni vagy dolgozni akarnak külföldön.

A Magyarországot elhagyók közül tavaly többen választották új otthonnak Ausztriát, míg a másik két jellemző célországba, Nagy-Britanniába és Németországba a korábbinál kevesebben költöztek.

Valamivel többen költöztek haza, 23 ezren, de ez a koronavírus miatti lezárások, a turizmus világszinten megállása miatt is volt.

A KSH illetékese azt mondja, az elmúlt egy-két évben már többen költöznek haza, mint ahányan kivándorolnak.

„A 2010-es évek elején, a gazdasági válságot, illetve a német és az osztrák munkaerő-piaci nyitást követően jelentősen nőtt a külföldre költözők száma, a tetőzés 2015 körül alakult. Mindez azóta fokozatosan csökken, a visszavándorlóknak a száma pedig egy folyamatos növekvő tendenciát mutat, de Kovács Marcell megjegyezte: a nemzetközi népességvándorlás nehezen mérhető, valószínűleg alábecsülik a ki- és a visszaköltözők számát is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik