Gazdaság

A ferencvárosi parkolóbotrány kulcsfigurája ad parkolási tanácsokat Kispestnek

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A kispesti önkormányzat havi bruttó 140 ezer forintért foglalkoztatja néhány hónapja Pál Tibor volt önkormányzati képviselőt tanácsadóként. Pál a júniusi teljesítési igazolása alapján parkolási ügyben is jegyez már egy tanulmányt – írta meg az Átlátszó, miután a Momentum XIX. kerületi képviselője, Paróczai Anikó nyilvánosságra hozta a dolgot. Mindez azért érdekes, mert Pál Tibor neve felmerült a ferencvárosi parkolóbotrány kapcsán.

Mint ismert, 2017-ben kezdte el felgöngyölíteni a 444 a IX. kerület zűrös ügyeit, melyek közül az egyik legbotrányosabb a parkolási sztori volt: az automaták sorszám nélküli jegyeket adtak, az önkormányzat parkolási bevételének egy része pedig eltűnt emiatt. Százmilliókkal károsították meg az önkormányzatot. A Bácskai János (Fidesz) polgármester vezette IX. kerület 2010-ben bízta meg a FER-PARK 2010 Kft.-t a parkolás üzemeltetésével, és bár azután többször is úgy volt, hogy szerződést bontanak a céggel, ez nem történt meg. Hogy a bevételt lenyúló parkolócég maradhatott, abban közrejátszott, hogy Pál Tibor, Hidasi Gábor és Hidasi Gyula szocialista képviselők tartózkodtak vagy nem vettek részt a szerződésbomntással kapcsolatos szavazásokon, de volt olyan is, hogy a fideszesekkel együtt szavazták le a szerződés felmondását.

Az, hogy Pál Tibor parkolási tanácsadást végez, illetve ilyen témájú (általánosságokkal tűzdelt) tanulmányt jegyez azért érdekes, mert 2019-ben már készíttettek parkolási tanulmányt, olyat, amely figyelembe veszi a XIX. kerület sajátosságait. Arról nem is beszélve, hogy a Pál Tibort leszerződtető Gajda Péter polgármester (MSZP) szerint nincs napirenden a kispesti parkolási rendszer felülvizsgálata vagy átalakítása. Leagábbis, amikor a testületi ülésen Paróczai Anikó rákérdezett erre a polgármesternél, azt a választ kapta, hogy bár programjában szerepelt a felülvizsgálat terve, jelenleg senki nem foglalkozik ezzel az önkormányzatban.

Kiemelt kép: A Ferencvárosi Parkolási Kft. munkatársa egy parkolóóra ellenőrző szalagját veszi ki a főváros IX. kerületében 2013. augusztus 21-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik