Gazdaság europoli

Az Európai Bizottság szerint Szlovákia előrelépett a korrupció elleni harcban

SAMUEL KUBANI / AFP
SAMUEL KUBANI / AFP

Előrelépés figyelhető meg a korrupció elleni harcban, és javult a helyzet a bíróságok függetlensége szempontjából is, az állam azonban továbbra sem könnyíti meg a civil szervezetek dolgát – áll az Európai Bizottság Szlovákiáról szóló jogállamisági jelentésében, amit a pozsonyi Új Szó szemlézett.

Az elemzést kedden hozta nyilvánosságra az uniós intézmény, mind a 27 tagországban értékelve a demokratikus alapelvek érvényesülését. A jogállamisági jelentés egyfajta figyelmeztetés a problémás tagállamok részére, de Szlovákia a brüsszeli szakértők szerint egyelőre jó úton halad. Míg a visegrádi országok közül Magyarországgal és Lengyelországgal szemben éles kritikát fogalmaztak meg a jelentés kidolgozói, addig Szlovákia inkább pozitív visszajelzést kapott az EU központjából.

Kapcsolódó
A jogállami országjelentés nem lett sokkal keményebb Magyarországgal
Ugyanakkor egyre több gazdasággal és költségvetéssel kapcsolatos ügy kerül bele a jelentésbe, ami akár alapja is lehet egy másik eljárásnak.

A lap szerint elsősorban a független igazságszolgáltatás elérése érdekében tett lépéseket méltatta a bizottság – pozitívan értékelte, hogy a főügyész és a speciális ügyész választása transzparens módon zajlott. A dokumentum szerzői kiemelték a korrupcióellenes intézkedéséket is – megállapítva, hogy a hatóságok felléptek az igazságügyben elburjánzott korrupcióval és visszaélésekkel szemben. Mint kiderült, májusig 20 bíróval, illetve egyéb tisztviselővel szemben folyt bűnügyi eljárás. Egyet közülük el is ítéltek, és többen lemondtak pozíciójukról, vagy átmenetileg felfüggesztették őket.

A jelentés kimondja,

a magas szintű tisztviselőkhöz köthető korrupciós ügyek feltárása tovább folytatódott, és Szlovákia egy új hivatal létrehozásával is támogatni próbálja a korrupció és egyéb bűncselekmények megelőzését.

A lobbizás és érdekérvényesítés azonban továbbra is megoldatlan maradt, a kormány 2021 novemberében tervezi bemutatni az ezzel kapcsolatos regulációt tartalmazó törvényjavaslatot.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik