Gazdaság

Eddig nem látott kövér nyugdíjprémium érkezhet novemberben

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Elemzők szerint a GDP idei növekedése (a tavalyi pandémiás kemény visszaesés után) elérheti akár a 7 százalékot is. Ha ez bekövetkezne, akkor a nyudíjprémiumot 3,5-es szorzóval kellene számítani – írja a Nyugdíjguru.hu.

Az idei évi módosított költségvetési törvény szerint 2021-ben a GDP tervezett növekedése 4,3%. Ha ez a GDP-előrejelzés valósul meg, akkor 2021. novemberében a nyugdíjprémium maximális mértéke 16 ezer forint lehet (a nyugdíjprémium számítása során a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5 százalékos törvényi növekedési küszöbérték, azaz 3,5% különbségével, vagyis idén a szorzó mértéke 0,8 lehet). Ezt az összeget kaphatja majd minden olyan jogosult, akinek a novemberi ellátása legalább 80 ezer forint vagy annál több. Akinek kevesebb, az arányosan ennél kevesebbet.

Elemzők szerint a GDP idei növekedése (a tavalyi pandémiás kemény visszaesés után) elérheti akár a 7 százalékot is. Ha ez bekövetkezne, akkor a nyudíjprémiumot 3,5-es szorzóval kellene számítani, így annak maximális összege tényleg elérhetné a 3,5 x 20.000 forint = 70.000 forintot.

A prémium egyszeri juttatás, így az összege – a nyugdíjemeléstől eltérően – nem épül be a nyugellátás vagy az egyéb, egyszeri juttatásra feljogosított ellátások összegébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik