Gazdaság

Házat építesz? Munkák, amiket magad is elvégezhetsz, és olyanok, amiket ne csinálj

Getty Images
Getty Images
Az elmúlt évek különböző családtámogatási formáinak köszönhetően sokan döntöttek úgy, hogy saját ház építésébe fognak, melynek megalkotásában saját kezűleg is részt vesznek. Viszont nem mindegy, hogy melyek azok a munkálatok, amelyekben akár laikusként is részt vehetünk, és melyek azok, amelyeket érdemes szakemberre bízni, legalábbis akkor, ha nem akarunk meglepetéseket.

A szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy milyen munkákba szállhatnak be a megrendelő kliensek egy ház építése során, de abban egyetértenek, hogy leginkább azokba, amelyekhez valamennyire értenek, vagy végezték már korábban.

Bár sokan azt gondolnák, hogy főként a befejező munkálatok azok, amelyek esetében beszállhat az ügyfél – mint például a festés, vagy a parketta lerakása –, a hozzáértők szerint nem így van. Ugyanis épp ezek azok a munkálatok, amelyek precíz, hozzáértő kezeket kívánnak, hiszen az új ház lakója azokat a falakat és burkolatokat fogja nézi a következő évtizedekben, tehát érdemes tökéletes pontossággal elvégezni.

Ugyanakkor akadnak egy építkezés során valóban olyan munkák, amelyeket a megrendelő is elvégezhet, sőt, azzal akár időt és pénzt is megtakaríthat magának. Például a bontási munkálatokban – kellő odafigyeléssel – részt vehet szakember irányítása alatt. Továbbá bármely segédmunkában, amely oktatás nélkül is elvégezhető, például lapátolás, talicskázás. Ezek többnyire olyan munkák, amelyeknél a fizikai erő az, amire elsősorban szükség van.

De pénzt takaríthat meg magának a megrendelő akkor is, ha például a különböző építőanyag törmelékeket szortírozza, és azokat nem vegyes építési hulladékként szállíttatja el, hanem válogatott formában. Utóbbi átvétele töredékáron történik a vegyes építési hulladékhoz képest. Továbbá bizonyos munkálatok esetében is sok pénz lehet megtakarítani. Komoly fizikai munkát igényel például a falvezetékek helyének kivésése a falakban, ám szakipari munkások magas költsége miatt még akkor is olcsóbban csinálhatjuk meg magunk ezt a munkát, ha szerszámot kell hozzá beszereznünk, vagy bérelnünk.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szakemberek szerint akadnak olyan munkálatok, amelyeket egyenesen tiltani kell a laikus kezek elől, ugyanis balesetveszélyesek. Ilyenek a már említett bontási munkálatok egyes részei, ugyanis a tartószerkezetek bontása esetén ezek fizikai viselkedése meglepheti a hozzá nem értőket, és balesetet okozhatnak. De ugyanilyen minden árammal kapcsolatos munka is, amelyek szintén kockázatosak avatatlan kezek számára.

Így ne legyen rémálom az építkezés!

Családi ház építése okosan: energiahatékony és innovatív építőanyagokból, megfelelő kivitelezéssel. Először építkezik? Segítünk!

A cikk a Wienerberger támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik