MTI Fotó / Varga György
Gazdaság

Világsiker lehet a magyar fejlesztésű autós segélyhívó

Több ország is érdeklődik a magyar fejlesztésű, járművekbe utólag is beszerelhető, automatikus közlekedési segélyhívó iránt – közölte az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. az MTI-vel.

A vállalat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen fejlesztette ki az Aegis nevű eCall-modult. Az 1,07 milliárd forintos projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg 678,85 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással – írták.

A fejlesztést azzal indokolták, hogy 2018 áprilisa óta az EU-ban új járműtípus csak eCall-rendszerrel ellátva engedélyezhető. Az Aegis ugyanakkor utólag is beépíthető, így a régebbi autók és kishaszonjárművek számára is biztosítja a szolgáltatást.

Az eCall fedélzeti eszköz személyi sérülés, vagy súlyosabb anyagi kár kockázata esetén automatikusan elküldi a baleset körülményeit a 112-es hívószámra, valamint létrehozza az összeköttetést a segélyhívó diszpécserével.

A közlemény szerint az Aegis több okból is sikeres terméknek ígérkezik. A térségben ez az egyik első eCall-szabványoknak megfelelő segélyhívó, amelynek ráadásul biztonsági, vagyonvédelmi felhasználása is lehet, ezért a biztosítótársaságok érdeklődésére is számot tarthat.

Az MTI kérdésére közölték, hogy a fejlesztés iránt több olyan országból is érdeklődnek már, amelyek hamarosan előírhatják a járművekben az automata segélyhívó rendszerek használatát. Az Egyesült Arab Emírségek még az idén kötelezővé teheti használt autókban, a szovjet utódállamok pedig a következő években dönthetnek. Az Aegis esélyeit javítja, hogy bármilyen gépjárműtípusba utólag beépíthető eCall-modulként egyedülálló terméknek számít a világpiacon – hangsúlyozta az Albacomp.

Nyilvános beszámolója szerint a székesfehérvári cég nettó árbevétele 2019-ben megközelítette, 2020-ban pedig meghaladta a 2 milliárd forintot. Adózott eredménye tavaly majdnem 30 millió forint, tavalyelőtt több mint 36 millió forint volt – írja az MTI.

Kiemelt kép: A 112-es egységes segélyhívó rendszer hívásfogadó központja Szombathelyen 2018. szeptember 14-én. MTI Fotó: Varga György

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.