Gazdaság

Jövőre sem kapják vissza az önkormányzatok a gépjárműadóból származó bevételüket

MTI/Varga György
MTI/Varga György

A gépjárműadóból várható teljes, 90,5 milliárd forint bevételt betervezte a Pénzügyminisztérium a 2022-es központi költségvetésben a járvány elleni védekezési alap bevételeként –írja a hvg.hu egy frissen benyújtott tervezet alapján. Az adóbevétel 40 százalékát a kormány a járványra hivatkozva vonta el az önkormányzatoktól, és csatornázta át a járványvédekezési alapba. A portál megjegyzi, hogy a gépjárműadó (volt) a helyi önkormányzatok egyik utolsó megmaradt saját bevétele, sőt az önkormányzatok egy része számára szó szerint az utolsó saját bevételi forrás. A hvg.hu cikke szerint a járványvédekezési alapba a Pénzügyminisztérium összesen 166,8 milliárd forint bevételt tervezett be, ide folyik még be a kiskereskedelmi különadóból várt 76,3 milliárd forint. Az alapnak e két forráson kívül nincs bevétele.

Lengyel Róbert Siófok polgármestere egy keddi bejegyzésében éppen arról ír, hogy

lassan már alig marad bevételi forrása a településeknek, Siófoknak, pontosabban a siófoki polgároknak és ez a „sarc”, (de nevezzük udvariasan bevétel-kiesésnek) idén nagyon fog hiányozni a kasszából. Mi a fenéből kátyúzzunk, tartsuk rendbe a parkolókat, csíkoztassuk azokat, vitessük a szemetet a mellettük lévő, folyton megtelő kukákból?

Lengyel nem érti, hogy milyen ésszerű indoka van annak, hogy továbbra sem lehet a városokban a parkolódíjakat szedni.

Már most kaotikus állapotok vannak a városban és nyakunkon a nyár. Szóval milyen, közegészségügyi szempontból célszerű oka lehet ennek a kompenzáció nélkül fenntartott intézkedésnek? Van-e egyáltalán? Tudja ezt valaki?

– kérdezi a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik