Gazdaság koronavírus

ITM: Az ágazati bértámogatás 99 százalékát már kifizették

A tavalyi visszaesést követően nőtt a munkával rendelkezők száma.

Eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán.

Az államtitkár a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta: eddig mintegy 25 ezer cég igényelte az ágazati bértámogatást.

A vállalkozásokat így mostanáig összesen 62 milliárd forinttal segítettük a talpon maradásban, 155 ezer munkahely megvédésében. A kifizetéseket a lehető leggyorsabban végzik a kormányhivatalok, a megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a cégek számláira,

tette hozzá Bodó Sándor.

Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy a tavalyi visszaesést követően ismét 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik