Gazdaság koronavírus

Ki vannak éhezve, akik külföldre szoktak nyaralni járni

MTI/EPA/Antonio Bat
MTI/EPA/Antonio Bat

Horvátország és Görögország bejelentette, hogy korlátozások nélkül utazhatnak hozzájuk, akik oltási igazolással rendelkeznek. Ez a két, turisztikai bevételekre alapozó ország lépett először, de várható, hogy több ország is lazít a nyár közeledtével a beutazási szabályain – derül ki az Infostart összeállításából.

Az elmúlt egy évben sokan nem utaztak külföldre, ezért ki vannak éhezve, hogy újra külföldön nyaralhassanak. „Arra lehet számítani, hogy amint javul a járványhelyzet és az adott helyzetben az átoltottság, a turizmusban szintén érintett más Földközi-tengeri országok is hasonló intézkedéseket fognak bevezetni, mint a görögök és a horvátok” – mondta az InfoRádióban a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Molnár Judit elképzelhetőnek tartja, hogy további könnyítések is lesznek, ahogy sikerül majd visszaszorítani a pandémiát.

Országok közötti egyedi megállapodások a beutazásról – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is várhatók, sőt, ismeretes, hogy Izrael már meg is egyezett Görögországgal és Ciprussal az úgynevezett turisztikai folyosók létrehozásáról. Molnár Judit ugyanakkor úgy véli, a megfelelő szintű átoltottság esetén sokkalta nagyobb szabadság is jöhet a külföldi utazásokban, mint a turisztikai folyosók esetében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik