Gazdaság koronavírus

Parragh László: Sok vállalkozó javasolta, hogy kötelező legyen az oltás, de ennek még nincs itt az ideje

Egy szóval nem lehet leírni, hogy Orbán Viktor bejelentése miatt csalódott vagy elégedett, erről beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Parragh László közölte, a gazdasági javaslataik szinte kivétel nélkül átmentek, aminek örül, de hogy nem lehet húsvétkor nyitni, annak természetesen nem.

Főleg a kisebb vállalatok és a szolgáltatók csalódottak, ahol már elfogytak a tartalékok

– mondta.

Azzal folytatta, sajnos valószínűleg reális, hogy a vendéglátóhelyek 30-40 százaléka nem nyit ki, de a vidéki szezon nem marad el szerinte. A nagyvállalatok és az exportcégek esetében azonban pozitívak a várakozások, amin néha ők is meglepődnek.

Megfigyelhető, hogy a tavalyi esztendőben nagy megtakarítási láz söpört végig az országban, megnőtt a banki betétállomány, és megnőtt az elhalasztott kereslet

– értékelte a helyzetet.

Hozzátette, most, hogy az emberek látják, mikor lesz vége a válságnak, költekeznek, és Parragh szerint ezzel magyarázható, hogy például a magyarok autókat vásárolnak. De felmerül a kérdés, hogy ennek mennyi köze van a hitelmoratóriumhoz.

Nagyjából százhúszezer család élt a hitelmoratóriummal, ami hat-hétszázezer embert jelent, ezzel kapcsolatban a MKIK javaslatot is fog tenni, hogy meghosszabbítják vagy átdolgozzák a moratórium feltételeit a nyitás után.

Parragnak az a véleménye, hogy ne zárják le a Balatont azért, mert az ország egy része még nincs beoltva. Számolni kell azzal, hogy a szomszédos országokban nem feltétlenül egyszerre áll majd helyre a járávnyhezet, ezért Horvátországba például nem engedné ki azt a magyart, aki nincs beoltva.

Sok vállalkozó javasolta, hogy kötelező legyen az oltás, de ennek még nincs itt az ideje. Van olyan cég, aki elrendelné az oltást a dolgozóinak, de a munkatörvénykönyve ezt nem biztos, hogy lehetővé teszi

– fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik