Gazdaság

Kilencéves csúcshoz közelítenek a hazai üzemanyagárak, az egyik ok a gyenge forint

Getty Images
Getty Images

Kilencéves történelmi csúcshoz közelítenek a hazai üzemanyagárak. Pedig, míg akkor az olaj hordóját 120 dollár körül mérték, addig most alig 70-ért. Az egyik ok a forintgyengülés – írta meg a Népszava.

Péntektől újabb drágulással szembesülhetnek az autósok a hazai üzemanyag-töltőállomásokon: a benzin árát ezúttal 4, a gázolajét pedig 2 forinttal emelik. A Holtankoljak.hu számításai szerint így a benzinért 435, a gázolajért pedig 440 forintot kérhetnek a kutakon átlagosan. A hazai átlagtarifák 2012 elején tetőztek: a benzinért akkor 451, a gázolajért pedig 453,5 forintot is elkértek. Ettől a mostani áremeléssel már csak 13,5-14 forintra állunk. És a mostani ütemben haladva ez akár néhány hét alatt is megdőlhetne:

tavaly november közepe óta körülbelül 80 forinttal, vagyis mintegy ötödével nőttek a tarifák.

A forint dollárhoz viszonyított gyengülésével magyarázta Pletser Tamás, az Erste szakértője, hogy míg 2012-ben 120 dollár körüli hordónkénti olajár mellett tetőztek a hazai üzemanyagárak, addig most már 70 dollár környékén is csúcsközelben járunk. 2012 elején egy dollár mintegy 230 forintot ért, addig a szint ma már 309-en áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik