Gazdaság

Felosztották a piacot, 660 millióra büntette őket a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 660 millió forint bírságot szabott ki három vállalkozásra, amelyek különleges orvostechnikai eszközökre kiírt társadalombiztosítási tendereket osztottak fel egymás között - közölte a versenyhivatal szerdán az MTI-vel.

A versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy a Medtronic Kft., az Unicorp Kft. és a Medibis Kft. jogsértő módon felosztotta egymás között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár neuromodulációs eszközök beszerzésére kiírt, illetve kiírni tervezett 2014-es, illetve 2016-os központosított közbeszerzési tendereit.

A hatósági eljárás feltárta, a három cég egyeztetett és információkat osztott meg egymással annak érdekében, hogy a közbeszerzések során meghatározzák az ajánlati áraikat és a nyertes személyét. A vállalkozások egyebek között hozzájárultak a tenderkiírás túlspecifikációjához, vagyis ahhoz, hogy az ajánlatkérés korlátozza vagy kizárja egymás termékének indulását.

A cégek az ajánlattételi szakaszban is összehangolták tevékenységüket, hogy végrehajthassák a piac felosztását célzó tervüket – írják a közleményben.

A GVH versenytanácsa a bírság meghatározásakor figyelembe vette, hogy valamilyen formában mindhárom vállalkozás együttműködött a hatósággal az eljárás során. Az egyes bírságösszegek így az önkéntes feltárásra, a beismerésre és a jogorvoslatról lemondásra, illetve a jövőbeni jogsértések kiküszöbölését szolgáló, úgynevezett megfelelési program bevezetésére tekintettel is csökkentek. A versenyhivatal a vállalkozások piaci helyzetét, illetve pénzügyi teljesítőképességét is figyelembe vette.

A közleményben a GVH hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési kartell a legsúlyosabb versenyjogi jogsértések közé tartozik, mivel óriási társadalmi károkat okoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.