Gazdaság koronavírus

A márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás

A támogatásokat a hónap első napjaiban folyósítják – ígéri a minisztérium.

Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Schanda Tamás kijelentette, annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak,

a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják.

Az államtitkár elmondta, az ágazati bértámogatással havonta, átlagosan 100 ezer forintot fizetnek ki dolgozónként. Aki számára a munkáltatója kevesebbet igényelt, mert csak minimálbérre és 4 órára jelenti be, az kevesebbet is kapott.

Kapcsolódó
105 nap után kapta meg a bértámogatást egy budapesti kávézó
A Jedermann úgy vélekedett az összegről: nem sok, de legalább megjött.

Ismertette, hogy a program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet, mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt A legfrissebb gazdasági mutatók alapján Magyarország még a koronavírus okozta válság idején is jobban teljesít, mint sok más, „nálunk akár gazdagabb uniós tagállam” – fogalmazott Schanda Tamás.

támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt; ez csaknem 39 milliárd forintot jelent. A vendéglátás területén 22 milliárd forint bértámogatásról van szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.