Gazdaság

Leállították a távhőszolgáltatást Dunaújvárosban

Egyik dunaújvárosi lakó, egy kisgyerekes anyuka azt mondja, szombat reggel tudta meg, hogy egész hétvégén nem lesz fűtés a lakásukban, szünetelni fog a távhőszolgáltatás. Arra azonban nem számított, hogy negyedik napja sincs fűtés, helyette hideg van. És mivel fűtés sincs, ezért meleg víz sincs – derül ki az RTL Klub riportjából.

A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. szerint csak most tudták elvégezni a karbantartást. Azzal indokolták, hogy eddig az önkormányzat és a lakossági tartozók miatt nem volt rá pénzük, meg az időjárás sem kedvezett a munkáknak.

Úgy gondolták, most alkalmas az időjárás. A múlt hétvégére enyhébb időt jósoltak a meteorológusok. Ezért döntöttek arról, hogy most végzik el a teljes, városi szintű leállást igénylő karbantartást.

A város polgármestere közölte, hogy a távhőcégnek ehhez nem volt joga, mert a távhőtörvény alapján karbantartást csak a fűtési szezonon kívül lehet elvégezni. Bejelentette, hogy hatósági eljárást indítanak, és azt cáfolta, hogy az önkormányzatnak tartozása lenne.

A szolgáltatónál nyilatkozni nem akartak, de annyit mégis mondtak, hogy a karbantartás hosszabbra nyúlt, mint amire előzetesen számítottak. Remélik, mostanra már minden lakásban lesz meleg és melegvíz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik