Farkas Norbert / 24.hu
Gazdaság

Egymillió magyar nyugdíjas havi 130 ezer forintnál is kevesebb pénzből él

Péntektől érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete, ami egyheti nyugdíjnak felel meg. Ez átlagosan 37 ezer forintot jelent, ami összesen 77 milliárd forintba, a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése pedig így több mint 300 milliárdba kerül majd – többek között erről beszélt az ATV Start című műsorában Farkas András nyugdíjszakértő.

A szakértő szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer sokszorosan sújtja a kisnyugdíjasokat és az alacsonyabb nyugdíjból élőket. Nekik ugyanis kisebb összegből kell gazdálkodniuk, és számukra a nyugdíjemelés is kevesebb pénzt jelent, mivel annak összege minden nyugdíjas esetében a saját nyugdíjának 3 százaléka. A kevesebb nyugdíjjal tehát kisebb emelés jár.

A középnyugdíj mértéke egyébként jelenleg 130 ezer forint, ami azt jelenti, hogy egymillió nyugdíjas ennél kevesebbet, egymillió pedig ennél többet kap – jegyezte meg Farkas András. A szakértő kiemelte: egyetlen százaléknyi emelés 35-37 milliárd forintba kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.