Gazdaság

Nyakló nélkül fogják venni idén a magyarok az új autókat

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A magyarországi újautó-értékesítés némi visszaeséssel indult 2021-ben: januárban 12 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint  a 2020. évi, még járványmentes januárban – ismerteti az MTI-hez eljutatott közleményében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely a teljes évre 10 százalékos növekedésben bízik.

Az idén januárban 8867 új személyautót helyeztek forgalomba, ezek között 154 elektromos és 245 plugin hibrid modell volt. Kishaszonjárművekből 1772 került forgalomba.

Az első forgalomba helyezett új autók 30 százaléka nem került belföldi végfelhasználóhoz, reexport vagy egyéb üzleti ok miatt kivonták a forgalomból.

A full és konnektoros hibrid autók részaránya az eladásokban az EU viszonylatban relatíve nagy, mintegy 4,5 százalék, azonban a piac méreteihez képest volumenében még mindig alacsony.

A használtautó-behozatal továbbra is élénkebb: januárban 9893 darab érkezett, ez 12 százalékkal meghaladja az új személyautók forgalomba helyezését.

Az egyesület arra számít, hogy az idén a pandémia a megelőző vakcina megjelenésével már nem okoz további gazdasági nehézséget, az élet fokozatosan normalizálódik, és ez az új személyautók piacán 10 százalékos bővülést hozhat 2020-hoz képest, 140 ezer jármű forgalomba helyezésével.

A kishaszonjárműveknél 25 000 darab forgalomba helyezését látják reálisnak, 13 százalékos bővüléssel, a nagyhaszonjárműveké pedig 18 százalékkal 4000 darabra nőhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik