Gazdaság

2,6 millió dolláros kártérítést fizet a Google, hogy lezárja hátrányos megkülönböztetéses ügyeit

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Több mint 5500 munkavállalójának és egykori pályázónak hajlandó összesen 2,6 millió dolláros (765 millió forintos) kártérítést fizetni a Google amerikai digitális technológiai óriásvállalat, hogy ezzel lezárja azt az eljárást, amely amiatt indult ellene, hogy a vádak szerint hátrányos megkülönböztetésben részesítette az ázsiai származású szakembereket és a nőket Kalifornia és Washington államban.

Az MTI szerint az eljárás négy évvel ezelőtt indult, miután a munkaügyi minisztérium egy vizsgálatából kitűnt, hogy a Google nem egységes bérezést alkalmaz. A kérdés részletes feltárása során kiderült, hogy az óriáscég 2014 és 2017 között kevesebb fizetést adott a nála alkalmazott nőknek, mint az ugyanabban a pozícióban dolgozó férfiaknak.
A Google határozottan tiltakozott a vádak ellen, és azt állította, hogy azok nem megalapozottak. Végül hajlandó volt a megegyezésre az ügyben, bár azt továbbra sem ismerte el, hogy bármilyen hibát követett volna el.

Abban hiszünk, hogy mindenki a teljesítménye után kapja a fizetését, nem pedig az alapján, hogy ki az illető. Cégünk nagy gondot fordít arra, hogy a felvétel és a bérezés igazságos és elfogulatlan legyen

– tudatta a Google hétfői közleményében.

A hétfői megegyezés értelmében a vállalat 1,35 millió dollárt fizet ki több mint 2500 informatikusként foglalkoztatott nőnek, hogy ezzel kárpótolja őket a munkaügyi minisztérium által firtatott korábbi diszkriminációért. További 1,23 millió dollárt juttatnak el olyan nőknek és ázsiai származásúaknak (összesen 1700 embernek), akik korábban állásra jelentkeztek a vállalathoz, de végül nem vették fel őket.

A kiegyezés újabb foltot ejt a Google eddigi hírnevén, amely szerint a cég kifejezetten odafigyel munkavállalóira, számos juttatással szinte elkényezteti őket. Az utóbbi években a Google több alkalmazottja is nyíltan beszélt a problémákról, például olyan esetekről, amelyekben magas rangú férfi vezetők hozzájuk beosztott nőket zaklattak. Januárban a Google több száz alkalmazottja érdekvédelmi szervezetet hozott létre, ami igazi ritkaságnak számít a digitális technológiai szektorban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik