Gazdaság

Több mint 700 millió forint 250 ezer ügyfélnek (x)

groupama
groupama

Több mint 700 millió forintos rendkívüli segítséget ajánl fel a Groupama Biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleinek. Az egyszeri összeg sorsáról az érintettek dönthetnek, az összeget saját célra vagy az Országos Mentőszolgálat támogatására használhatják fel. Választásukról január 7-től február végéig nyilatkozhatnak.

Groupama

Fotó: Fürjes Viktória/GROUPAMA

–      Az elmúlt év mindannyiunk életében sok változást hozott. A koronavírus járvány a közlekedési szokásainkat is befolyásolta és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területét sem hagyta érintetlenül. Berentés László, a Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatója elmondta: – Az autósok 2020-ban, különösen a közel két hónapig tartó kijárási korlátozások idején ritkábban használták gépjárműveiket és ezáltal kevesebb balesetet okoztak. A kevesebb utazással felelősséget vállaltak a járvány terjedésének visszaszorításában is. A Groupama értékeli és méltányolja az ügyfelek bizalmát, hiszen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alól nincs kibúvó, a törvény értelmében minden autótulajdonosnak pontosan fizetnie kell a díjat. Biztosítónk ezért döntött úgy, hogy egyedülálló akció keretében egyszeri 700 millió forintos összeget ajánl fel az egyedi KGFB szerződéssel rendelkező ügyfelei számára. Meggyőződésünk, hogy ebben a helyzetben részünkről ez helyes és méltányos hozzáállás.

groupama

Fotó: Fürjes Viktória/GROUPAMA

A Groupama döntése mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező ügyfelet érint. A több mint 700 millió forintos összeget, amely a biztosító egyedi KGFB szerződési portfóliójának egyhavi díjrészét teszi ki, az üzembentartók között a 2020. december 28-án hatályos KGFB szerződésének egyhavi díjrészével arányosan osztják fel. A felajánlás minden gépjárműtípus esetén jár, és minden magánszemély, egyéni vállalkozó, vállalkozás, jogi személy üzembentartó megkaphatja, aki 2020. december 28-án a Groupama Biztosítónál 2021. január 1-je után is hatályos egyedi, határozatlan idejű KGFB-szerződéssel rendelkezik. A felajánlás egyszeri és nem jelenti az ügyfél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának csökkentését, az változatlan marad.

groupama


Fotó: Pexels

Az érintettek választhatják azt, hogy a biztosító utalja át számukra a felajánlott összeget, vagy számítsa be díjfizetési kötelezettségükbe, illetve támogathatják az Országos Mentőszolgálatot is. A Groupama ezzel a mentők koronavírus elleni védekezéséért szeretne köszönetet mondani, és a lehetőséget az ügyfeleinek is felajánlja.

A január 7-től február végéig tartó akció részletei a Groupama Biztosító honlapjáról is elérhető online felületen, a https://groupama.hu/hu/a-kotelezo-johet-szivbol/ címen érhetők el. A felajánlott, több mint 700 millió forint azon részét, melyről nem nyilatkoztak és számlaszám sem áll rendelkezésre, a biztosítótársaság teljes egészében a mentők munkájának támogatására fordítja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik