Gazdaság

Kiderült, hány gyereknek vásároltak már babakötvényt

MTI / Mohai Balázs
MTI / Mohai Balázs

Már 236 ezer gyermeknek van babakötvénye. Az évente a befizetések után járó tíz százalékos, maximum hatezer forint éves állami támogatáshoz a befizetésnek december 31-ig meg kell érkeznie a babakötvényhez tartozó Start számlára – hívta fel a figyelmet Tállai András az MTI-nek nyilatkozva.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a családtagok és az állam befizetései révén 107 milliárd forintnál is nagyobb összeg kamatozik már a gyermekeknek babakötvényben, ami 25 százalékot meghaladó növekedés a tavaly év végi mintegy 80 milliárd forintos állományhoz képest.

A babakötvény páratlan lehetőséget biztosít a gyermekeik pénzügyi jövőjéről gondoskodni kívánó szülőknek, családtagoknak

– hangsúlyozta az államtitkár.

Az éves befizetés után járó állami támogatás mellett, a kötvény kiemelkedően magas hozamot biztosít, kamata az előző évi infláció plusz három százalék, az idén 6,4 százalék – húzta alá Tállai András.

A babakötvényhez szükséges számlanyitás egyre egyszerűbb, azt már online, ügyfélkapun keresztül is megtehetik a szülők vagy a hozzátartozók. Idén már minden negyedik számlanyitás online történt – mondta.

A digitális ügyintézés gyors, kényelmes és egészségvédelmi szempontból is biztonságos, érdemes kihasználni az online számlanyitás előnyeit – jelezte az államtitkár.

A babakötvény mellett érvelve elmondta: a családtagok havi ötezer forintos befizetése esetén egy idei születésű gyermek a kötvényből több mint 2,2 millió forintot kaphat a 18. születésnapját követően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik