Farkas Norbert / 24.hu
Gazdaság koronavírus

Tömegesen jelentek meg a 100 ezer forintért bérelhető lakások Budapesten

Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására, november elejétől, a vészhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi 100 ezer forint körüli összegtől bérelhető lakások – közölte a Rentingo.com pénteken az MTI-vel.

A közösségi albérletkereső portál szerint ezek közül sokat azok az egyetemisták vettek ki, aki kiköltöztek ugyan a kollégiumokból, de Budapesten maradtak. A közleményben kifejtik: a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg a budapesti albérletpiacon az árak az év elejei szintet. A Rentingo.com elemzése alapján a kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, a keresleti oldalon ugyanakkor csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot.

Ezt követően a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos volt a visszaesés, a járvány második hulláma miatt pedig a fővárosban jelenleg is 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havidíja.

A Rentingo.com szerint az idén két meghatározó piaci tendencia érvényesült: az Airbnb-lakások albérletekké váltak, valamint, hogy a járvány hatására csökkenő kereslet miatt a bérbeadók egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a lakáskiadásra, ezért több időt, energiát fordítanak a megfelelő bérlő megtalálására.

Képünk illusztráció: Marjai János /24.hu

Vlagyimir Putyin hatalmát nem sok minden fenyegeti, ám ezek egyike biztosan Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki vezető által kiszivárogtatott felvételek szerint az elnöké a világ legdrágább palotája. Ezek a képek rettenetes politikai károkat okozhatnak az orosz elnöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.