Gazdaság

Mégis Csányi bizalmasának cége szállíthat 40 millió lőszert a honvédség pisztolyaihoz

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
A Védelmi Beszerzési Ügynökség megkötötte azt a kétmilliárd forintos megállapodást, amelyet korábban leállított kartellgyanú miatt.

A Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) október végén megkötötte azt a kétmilliárd forintos lőszerbeszerzési keretmegállapodást, amelyet korábban maga állított le, árkartell gyanúja miatt.

Információink szerint a közel 40 millió darab 9 milliméteres parabellum lőszert az összejátszással akkor meggyanúsított Milipol Zrt. szállíthatja a honvédségnek.

A 24.hu szeptemberben írta meg, hogy a VBÜ eredménytelenségre hivatkozva lezárta a tendert, és a versenyhatósághoz továbbította az ügyet. Az ügynökség akkor úgy vélte, hogy a Milipol Zrt. a Kraft HD Zrt.-vel összejátszva megsértette az eljárás tisztaságát, amikor a közbeszerzés második fordulójában több mint 50 százalékkal csökkentette eredeti árajánlatát, hogy aláígérjen fő riválisának, egy német lőszercég magyar leányvállalatának.

A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban nem fogadta el az ügynökség érvelését, és megsemmisítette a tendert érvénytelenítő döntést.

Az ügynökség az újranyitott eljárásban már nyertesnek nyilvánította a Milipol Zrt.-t, és azt írta, hogy a cég nem áll kizáró okok hatálya alatt, ajánlata pedig mindenben megfelel a követelményeknek.

A Milipol Zrt. különféle felszerelések rendszeres beszállítója a belügyi és a honvédelmi tárca alá tartozó szerveknél. A cég irányítója és fő tulajdonosa másfél évtizeden át az amerikai lakhellyel is rendelkező Székely Herbert, a meggyilkolt médiavállalkozó, Fenyő János egykori bizalmasa volt. 2017 végén aztán beszállt a vállalkozásba Ecsedi Ferenc, az Opten cégadatbázisa szerint azóta az övé a részvények 51 százaléka, 49 százalék pedig továbbra is Székely kezében maradt. Ecsedi az 1990-es évek óta az OTP Bank egyik aláírásra feljogosított vezető munkatársa, tizenöt évig volt a pénzintézet főosztályvezetője, azóta a bankelnök, Csányi Sándor mellett dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik