Gazdaság

Teljes gőzzel mentek a kilakoltatások, már a középosztályt is elérte az otthontalanság réme

November 15-től kilakoltatási moratórium van, addig azonban gőzerővel folytak a kilakoltatások.

A kilakoltatási moratóriumot a végrehajtási törvény szabályozza, célja, hogy a téli hidegben ne kerülhessenek emberek utcára. A moratórium alatt egyéb végrehajtási cselekmények folyhatnak, tehát a tartozásokat be lehet hajtani, árveréseket ki lehet tűzni, csak magára a lakás kiürítésére nem kerülhet sor.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt a kormány rendkívüli kilakoltatási moratóriumot rendelt el a veszélyhelyzet idejére. Ez a gyakorlatban a téli moratórium meghosszabbítását jelentette. A veszélyhelyzet végétől számított 15. naptól azonban az elhalasztott kilakoltatások folytatódtak, annak ellenére, hogy a vírussal fertőzöttek száma sokszorosa a tavaszinak.

Az Utcajogászhoz érkezett szeptember-októberi megkeresések 7 százaléka sürgős kilakoltatási ügy volt, az ügyek további 25 százaléka egyéb lakhatással kapcsolatos kérdés (jellemzően bérleti szerződésekkel kapcsolatos jogi problémák). Ügyeik harmada szeptember-októberben így lakhatási problémákhoz kötődött, és ezen belül feltűnően magas volt a rövid időn belül esedékes kilakoltatások száma. Fontos változásként tapasztalták, hogy a kilakoltatások már a középosztályt is érintik, az elmúlt három héten két közszolgálatot végző embert fenyegetett a lakhatásuk elvesztése.

Az egyesület szerint érthetetlen, hogy a kormány miért nem hosszabbította meg a rendkívüli kilakoltatási moratóriumot, hiszen a fenti adatokból is látszik, hogy a járvány gazdasági következményei folyamatosan érik utol az embereket. Akik tavasszal még ki tudták húzni valahogy, lehet, hogy pont mostanra élték fel tartalékaikat. A végrehajtók pedig maximálisan kihasználták a két moratórium között rendelkezésükre álló rövid időt.Véleményük szerint a járvány első hullámánál jóval magasabb esetszám mellett különösen indokolt lett volna gondoskodni arról, hogy senki ne kerülhessen az utcára, ahol – vagy a rendelkezésre álló tömegszállásokon – fokozottan ki van téve a fertőzésveszélynek és annak is, hogy maga is több embert megfertőz.

A veszélyhelyzet kihirdetése után érdeklődött a 24.hu a döntéshozóknál, tervezik-e hogy előrehozzák a november 15-től esedékes kilakoltatási moratóriumot, de választ nem kaptunk.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik